Tim Burton legutóbbi filmje, az Éjsötét árnyék (16) - a rendező olyan korábbi filmjeihez hasonlóan, mint a Batman vagy az Ed Wood – igen mélyre merült az amerikai tömegkultúra televényében. Ahogy a Denevérember első mozifilmjét is több ezer füzet előzte meg, úgy a Johnny Depp főszereplésével készült friss darab is bőséges eredeti alapanyaggal rendelkezik: az ABC tévécsatornán 1966 és ’71 között 1200-nál is több része ment le az azonos című szappanoperának. Ezek után nem meglepő, hogy egyéb médiumokban is találkozhatunk Barnabas Collinsszal és családjával – például Lara Parker most megjelent regényében.
Parker maga játszotta a szappanopera egyik szereplőjét, Angelique-et. Egykori karaktere áll 1998-ban megjelent regénye, az Angelique hagyatéka középpontjában. Ez a könyv látott nemrég napvilágot magyarul is, ráadásul előkészületben van Parker időközben trilógiává kerekedő (a harmadik rész idén jelenik meg) sorozatának folytatása is. A vaskos kötet a könnyedén fogyasztható fantasztikus kalandregények táborát gyarapítja, egyediségét a női nézőpont adhatná meg, ám az Alkonyat után, Az éhezők viadala közben ez már szinte fel sem tűnik. Mégis pont e két széria sikere miatt számíthat némi érdeklődésre a regény, tekintve, hogy a Burton-film sem Amerikában, sem itthon nem lett különösebben sikeres. Ha nem lenne az Alkonyat és társai hátszele, valamint a továbbra is népszerű vámpír-tematika, érthetetlennek tűnne a kiadó vállalkozása a trilógia kiadására, hiszen az Éjsötét árnyék-termékvonal nálunk teljesen ismeretlen.
Pedig Parker regénysorozatának első darabja történetét tekintve nem érdektelen: Barnabas Collins Martinique szigetén ismerkedik meg a címszereplő szépséggel, a vámpírmotívumokat így az egzotikus karibi helyszín kulisszái és a vudu-misztikum egészítik ki. A fantasztikum mítoszainak ez az ígéretes keveredése (ne felejtsük el, hogy a zombi-legendárium is karibi eredetű) jelenti Parker egyébként pehelysúlyú könyvének legfőbb vonzerejét a célközönséget jelentő tinilányoknak éppúgy, mint az idősebb olvasóknak.
Libri Kiadó, 2012. Kötésmód: puhafedeles, ragasztott 548 oldal