2014. július 30. szerda

A Frank  (16) című őrült vígjáték július 31-én kerül országosan a mozikba, a szerencsések azonban már kedd este premier előtt láthatták. A Rooftop Cinema vetítésére az összes jegy elkelt. Az eseményt nem véletlenül kísérte nagy érdeklődés, hiszen ez volt az egyedüli alkalom, hogy ebben a különleges környezetben, a Corvintetőn láthatta a közönség a Franket és kísérőfilmjét, a Bucsi Réka rendezte groteszk animációt, a Symphony No. 42-öt.





2018. április 12. csütörtök

Ma délelőtt sajtótájékoztatón ismertették a 2018. május 8. és 19. között megrendezésre kerülő 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramját.

A számos izgalmas filmet és alkotókat tartalmazó, rendkívül színes palettát felvonultató programból az alábbiak már biztos, hogy a Mozinet forgalmazásában kerülnek Magyarországon a mozikba, előreláthatólag a tél folyamán:


2018. április 8. vasárnap

Idén 71. alkalommal, május 9. és 19. között tartják a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. A világ legfontosabb filmes megmérettetésére számos jelentős rendező készül új munkával, a versenyprogramba beválogatott címeket április 12-én hozzák nyilvánosságra. Egy film azonban már most kiderült: a kétszeres Oscar-díjas Asghar Farhadi (Nader és Simin – Egy elválás története, Az ügyfél) első spanyol nyelven, világsztárokkal forgatott alkotása, a Javier Bardem, Penélope Cruz és Ricardo Darín főszereplésével készült Nyílt titok nyitja a fesztivált.


2018. január 30. kedd

A legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről iránt rendületlenül nagy az érdeklődés. Enyedi Ildikó filmjét mostanra már több mint 105.000 néző látta, a héten pedig több moziban is teltházzal vetítették. A felfokozott érdeklődésre való tekintettel február 1-től – közel egy évvel az eredeti bemutató után! – számos mozi újra műsorára tűzi Enyedi alkotását.


2018. január 29. hétfő

A hazai mozikban egy nappal az amerikai premier előtt, már február 15-től látható az Aardman stúdió legújabb animációs filmje, az Ősember – Kicsi az ős, de hős  (6). A stop-motion animációval megálmodott hősök magyar hangjait többek között Alföldi Róbert, Szatory Dávid és Csuja Imre szolgáltatják.

 

2018. január 11. csütörtök

 Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét még mindig nagy érdeklődés övezi, mostanra már több mint 95.000 néző váltott rá jegyet. A film tavaly a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan az Arany Medvével, a fesztivál legfontosabb díjával távozott, és azóta is járja a világ filmfesztiváljait, ahol sorra kapja az elismeréseket. A Filmalap támogatásával készült film operatőre tavaly ősszel a Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál fődíját vehette át, A Testről és lélekről női főszereplője, Borbély Alexandra nemrégiben elnyerte az Európai Filmdíjat. Enyedi alkotását Magyarország hivatalos Oscar-nevezettjeként beválogatták a legjobb 9 idegennyelvű fim közé, és január 23-án derül ki, hogy a film a legjobb 5 között versenyezhet-e a majd az Oscar-díjért.


2017. december 7. csütörtök

A Testről és lélekről március eleje óta rendületlenül látható a mozik műsorán, eddig közel 90 ezer néző váltott rá jegyet. Karácsony előtt a rajongók már DVD-n is megvásárolhatják az Arany Medve-díjas filmet. Enyedi Ildikó alkotása december 14-én kerül a boltok polcaira, a megjelenés előtt néhány nappal azonban egy dedikálás keretében már megvásárolható lesz: a Három Holló kávéházban (1052 Budapest, Piarista köz 1., bejárat a Szabad sajtó úton), december 12-én délután fél 5 és 7 között Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró, Muhi András és Mécs Mónika producerek, valamint Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők várja az érdeklődőket.


2017. november 4. szombat

Ma délben hozták nyilvánosságra a 30. Európai Filmdíj jelöltjeit. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című szerelmes filmjét összesen négy kategóriában nominálták: versenybe száll a legjobb film, legjobb rendező, legjobb forgatókönyvíró (Enyedi Ildikó) és legjobb női főszereplő (Borbély Alexandra) díjáért.

 

2017. október 21. szombat

A #MeToo kampányhoz kapcsolódva a Mozinet a Megtorlás című film október 23-án, este 19.30-kor kezdődő vetítésének a teljes rá eső bevételét a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) számára ajánlja fel. A film a Puskin moziban lesz látható a 7. Mozinet Filmnapok keretében, a vetítés után közönségtalálkozót tartanak Els Vandervorst producernővel. 


2017. október 19. csütörtök

Öt, a Cannes-i, Velencei és Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából válogatott vadiúj film – Eszeveszett esküvő, Szeretet nélkül, Megtorlás, Fortunata, Viszontlátásra odafönt – mellett 12 alkotás újra látható lesz a mozivásznon 2017. október 20-23. között Budapesten a Puskin moziban és országosan további 13 város art mozijában az immár 7. Mozinet Filmnapokon. A filmek mellett ingyenes programok is várják a filmbarátokat.


2017. október 12. csütörtök

A 7. Mozinet Filmnapokon, 2017. október 20-23. között a számos remek film mellett izgalmas kísérőprogramok várják a filmbarátokat Budapesten a Puskin moziban. Idén is lehet regisztrálni óriás társasjátékra, ahol a filmtörténeti kérdésekben jártas nyertes értékes nyereményekkel gazdagodhat. Lesz pszichorendelés és művészetterápiás foglalkozás, maszkkészítő workshop Csetényi Lillával, International Love Affair party Fonetikkel, Matekkal és Szabolával, egy sminkmester segítségével pedig a vállalkozó kedvűek sebhelyeket készíttethetnek maguknak. A kiegészítő programokon a részvétel ingyenes!


2017. október 6. péntek

Közeleg a 7. Mozinet Filmnapok! 2017. október 20-23. között Budapesten a Puskin moziban és országosan további 13 város art mozijában jóval a hivatalos hazai mozibemutató előtt tekintheti meg a közönség a világ művészfilmtermésének legjavát, melyeket a Cannes-i, Velencei és Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából válogattak a szervezők. Látható lesz a holland rendezőzseni, Martin Koolhoven zsigerileg ható thrillere, a Megtorlás is. Az egyszerre izgalmas és megdöbbentő alkotásban Borsod megye adott otthont egy vadnyugati kisváros díszleteinek. A főszereplők Dakota Fanning, Guy Pearce, illetve a Trónok harcából ismerős Carice van Houten és Kit Harington. A film a fesztivál keretében a Puskin moziban, október 23-án 19.30-kor debütál, a vetítésen részt vesz a film producernője, Els Vandevorst is. Jegyek elővételben mától kaphatóak.


2017. szeptember 5. kedd

2017. október 20-23. között Budapesten a Puskin moziban és országosan további 13 város art mozijában immár hetedik alkalommal tekintheti meg a közönség a világ művészfilmtermésének legjavát, jóval a hivatalos hazai mozibemutató előtt. Elkészült a 7. Mozinet Filmnapok hivatalos plakátja és előzetese, illetve összeállt a vetített filmek listája is. A korábban bejelentett, öt, a Cannes-i, Velencei és Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából válogatott film - Eszeveszett esküvő,  Szeretet nélkül, Megtorlás,  Fortunata,  Viszontlátásra odafönt - mellett további 12 alkotás újra látható lesz a mozivásznon, közülük a Porto 35mm című lenyűgöző és különleges szerelmesfilm 35mm-es kópiáról pereg majd. 


2017. augusztus 20. vasárnap

Idén is lesz Mozinet Filmnapok: 2017. október 20-23. között immár hetedik alkalommal tekinthetjük meg a világ filmtermésének krémjét, jóval a hivatalos hazai mozibemutató előtt. Ezúttal a Cannes-i, Velencei és Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából szemezgethetünk, többek között érkezik az Életrevalók rendezőinek az új filmje, az Eszeveszett esküvő, és több korábbi nagy magyar siker is újra látható lesz a nagyvásznon. A rendezvénynek Budapesten a Puskin mozi ad otthont, és további 15 város art mozijai csatlakoztak az eseményhez.


2017. augusztus 15. kedd

Az Európai Filmakadémia ma jelentette be az előválogatás után azt a 15 dokumentumfilmre szűkült listát, amelyekből az Európa Filmdíj jelöltjeit, illetve a későbbi győztest választják ki. Köztük szerepel egy magyar alkotás, Simonyi Balázs Ultrája is. A film a sikeres elővetítéseket követően szeptember 21-től látható országosan a mozikban.


2017. június 19. hétfő

Egy évvel ezelőtt, tragikus balesetben hunyt el mindössze 27 évesen Anton Yelchin színész. A többek között az új Star Trek-trilógiából, a  Frászkarikából, a Halhatatlan szeretőkből ismert Yelchin már nem élhette meg a Porto 35mm  (16) bemutatóját. Rá emlékezve készített a The Hollywood Reporter megható montázsfilmet, amelyben legnagyobb sikerei mellett olyan kisebb szerzői filmekkel is megidézik sokoldalúságát, mint az Őrülten hiányzol, Sodródva és a Kizárólag öttől hétig.


2017. március 1. szerda

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas szerelmesfilmje, a Testről és lélekről (16) magyarországi díszbemutatójával nyílt a vasárnapig tartó Magyar Filmhét. Az ünnepélyes eseményen a film alkotói mellett többek között olyan hírességek vettek részt, mint Makk Károly, Jankovics Marcell, Herendi Gábor és Geszti Péter. Az elmúlt napokban több moziban hatalmas érdeklődés mellett premier előtt vetítették a filmet, az elővásárlásokkal együtt pedig immár 5000 jegy kelt el. A hazai mozikban országoson holnaptól, március 2-től látható a film, az alkotók több városba személyesen is elkísérik.


2017. február 1. szerda

Február 10-én lesz Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének világpremiere a 67. BERLINALÉN. Hét alkalommal vetítik majd Berlinben a versenyprogramban szereplő magyar alkotást, melyet a rendező mellett elkísér a fesztiválra Mécs Mónika és Muhi András producer, Herbai Máté operatőr, Szalai Károly Szacsa vágó, Lukács Péter Benjámin hangmérnök, Balázs Ádám zeneszerző, Horkai Zoltán állatkoordinátor, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők, valamint Tenki Réka és Nagy Ervin is. A Testről és lélekről világforgalmazója a Films Boutique. Az új Enyedi-film március 2-ától már országosan látható lesz a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában.


2016. december 15. csütörtök

Magyar film versenyez az Arany Medvéért a februári Berlinalén. A nagy presztízsű fesztivál hivatalos versenyprogramjában lesz a világpremierje Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, a Filmalap támogatásával készült, fanyar humorú szerelmesfilmjének. A magyarországi bemutatóra sem kell sokat várni: az új Enyedi-film március 2-ától már országosan látható lesz a Mozinet forgalmazásában.


2016. november 24. csütörtök

3.jpgA Cannes-ban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom, a Bűvös Vadász, a Simon mágus valamint a nagysikerű Terápia című tévésorozat alkotója, Enyedi Ildikó hosszú szünet után ismét nagyjátékfilmet rendezett. A Testről és lélekről 2017 tavaszán kerül a hazai mozikba az Inforg-M&M Film gyártásában, a Mozinet forgalmazásában.


2016. november 3. csütörtök

Két novemberi fesztivál is programjába választotta Bereczki Csaba Soul Exodus című zenés dokumentumfilmjét. November 10–én és 13-án a Verzión, november 19-én pedig az V. Budapesti Zsidó Filmfesztiválon premier előtt láthatják a klezmer-roadmovie-t a nézők. Mindkét rendezvényen lesz közönségtalálkozó is, utóbbin a Budapest Bár két zenésze, Kollár-Klemencz László és Farkas Róbert is jelen lesz vendégként.



Mozinet Kft. mail:
további információk ...