Svájc, luxus síparadicsom. A 12 éves Simon (Kacey Mottet Klein) az alatta lévő völgyben, az ipari városrészben él munkanélküli nővérével (Léa Seydoux). Mindennap felmegy a felvonóval a fényűző sí-világba, hogy a gazdag turistáktól lopjon sífelszerelést, és szerzeményeit a helyi gyerekeknek adja el.
Ursula Meier négy évvel az első nagyjátékfilmje, a meseszerű Otthon az úton után most egy erősen realisztikus, szívbemarkoló drámát készített. A film főhőse egy 12 éves svájci kisfiú aki a gazdagoktól lopott holmik eladásából tartja el magát és testvérét, Louise-t. A Nővér a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Medve különdíjjal kitüntetett alkotása, melyben Kacey Mottet Klein és a kortárs francia film egyik legnépszerűbb színésznője Léa Seydoux (Francia szépség, Mission: Impossible – Fantom protokoll) mellett feltűnik az X-Akták Scully ügynökeként ismertté vált Gillian Anderson is.
Simonnak bérlete van a fényűző síparadicsomba, nap mint nap feljár a hófödte hegyek és a rengeteg jómódú turista közé. Kikapcsolódás helyett ő azonban a megélhetésért „dolgozik”: szánkóján nem lankákon csúszkál, munkaeszközként hordja magával. Elcsórja a méregdrága léceket, deszkákat, szemüvegeket, kesztyűket, leviszi a völgybe, majd odalenn eladja azokat a helyieknek. A megkeresett pénzen élelmiszert, ruhát, olykor szeretetet vásárol, de nemtörődöm, sorsába beletörődött nővére segítsége nélkül képtelen kiutat találni. A helyzet tovább romlik, amikor többször nyakon csípik lopás közben, és lassan már otthon is csak megtűrt vendégnek érzi magát.
Meier élethűen és meglepően hitelesen ábrázolja az ipari negyed nyomorúságát, a luxus síparadicsom vakító szépségét és a két világ közt ingázó Simont, annak minden lelki vívódásával együtt. A táj itt nem csak díszlet, a lélek kivetülése is: a kisfiú görcsösen vágyódik az illúziótlan, szürke mindennapokból, a nyomorúságos ipartelepről a felhők fölé, a szikrázóan napsütötte táj, és a gondtalan, szórakozó emberek közé, ahonnan nem csak pénzt, törődést, hanem egy jobb életet remél. S ha csak néhány órára is, de a két világ közti átjáró rendre megnyílik, és a felvonó elrepíti őt az álomvilágba.
A kényszerűségből családfővé vált Simon kétségbeesetten küzd a megélhetésért és megbecsülésért: bármit megszerez és továbbad, összejátszik az egyik éttermi dolgozóval, gondoskodik a nővéréről, akinek mindenét odaadná egy csepp szeretetért – miközben Louise magatehetetlenül vergődik önnön sorsának mocsarában, s inkább menekülőre fogja, mintsem talpra állna. Egymás mellett élnek, de nem egymással.
De mi lesz, ha véget ér a szezon és kiürül a sípálya? Ha már a „paradicsomba” sem lehet belógni? A svájci idillt megtépázó dráma záró képsorai azért tartogatnak reményteli pillanatokat, de még így is számtalan megválaszolatlan kérdést hagynak maguk után, melyen még hosszú idő elteltével is vívódhat a néző.
különdíjjal kitüntetett alkotása, melyben 
ipartelepről a felhők fölé, a szikrázóan napsütötte táj, és a gondtalan, szórakozó emberek közé, ahonnan nem csak pénzt, törődést, hanem egy jobb életet remél. S ha csak néhány órára is, de a két világ közti átjáró rendre megnyílik, és a felvonó elrepíti őt az álomvilágba.
