A világhírű filmrendező, Guido Contini (Daniel Day-Lewis) élete válságba jut szakmai és magánéleti problémái súlya alatt. Egyensúlyt kell teremtenie az életében részt vevő fontos nők között.
Vesper halálánál csak egyvalami rázta meg jobban a 007-est: az árulása. M (Judi Dench) segítségével annak a titokzatos szervezetnek a nyomára jut, amely megzsarolta a férfi egykori szerelmét. Bond Tahitira utazik, ahol a saját bosszúhadjáratát folytató Camille (Olga Kurilenko) nyomában eljut Dominic Greene-hez (Mathieu Amalric), a szervezet egyik vezetőjéhez.
A 007-es (Daniel Craig) újabb életveszélyes bevetésre indul. A cél: Texas. A feladat: azonosítani és semlegesíteni egy orosz kémet, aki épp egy pókerbajnokságon vesz részt. De a szabad világ ellenségeinek legyűréséhez Bondnak helyt kell állnia Angliában, Ugandában, Madagaszkáron, Miamiban és a Bahamákon is.
Amikor az új művészettörténet tanár (Cate Blanchett) titkos és tilos szerelmi kapcsolatba keveredik 15 éves diákjával, kolléganője, Barbara (Judi Dench) kéretlenül is a védelmére kel.
Ursula és Janet, a két korosodó nővér egy kis cornwalli halászfaluban él 1936-ban. A hatalmas vihar után sebesült, fiatal férfit találnak a házuk előtt, a tengerparton. Andrea felbukkanása felborítja a két nővér életét. A zsarnokoskodó Janet, a háborús özvegy valósággal kisajátítja az idegent, akibe a visszahúzódó, szerényebb Ursula beleszeret. A férfi egyébként lengyel hegedűművész, aki Amerikába szeretne menni. A helybéliek rossz szemmel nézik az események alakulását, különösen, amikor Andrea összebarátkozik a közelben vakációzó orosz nővel. Szavazzon: Szerintünk: Nincs Önök szerint:92%
színes, feliratos angol film / Dráma,Háború,Történelmi Gyártási idő:2005Mozibemutató: 2005-10-13Rendezte:Charles Dance|Főszereplők:Daniel Brühl|Judi Dench|Maggie Smith|Szereplők:David Warner|Freddie Jones|Miriam Margolyes|Natascha McElhone|Gyártó:Scala Productions
A szerelmek és félreértések eme klasszikus meséje a XVIII. századvégi Angliában bontakozik ki. Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes - és lehetőleg rangos - férfiú mellett. Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét. Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Elizabeth nem várt házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, és amikor Mr. Bingely váratlanul Londonba távozik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért. Ám egy Lydiával kapcsolatos családi válsághelyzet hamarosan ráébreszti hősnőnket arra, hogy mindvégig balul ítélte meg ezt a büszke férfit... Szavazzon: Szerintünk:75%Önök szerint:79%
színes, angol film / Dráma,Könyv feldolgozás,Kosztümös,Románc,Szerelem,Vígjáték Gyártási idő:2005Mozibemutató: 2006-02-02Rendezte:Joe Wright|Főszereplők:Keira Knightley|Matthew MacFadyen|Szereplők:Brenda Blethyn|Donald Sutherland|Judi Dench|Rosamund Pike|Gyártó:Focus Features,Le Studio Canal+
Mrs. Henderson - a barátai legnagyobb megrökönyödésére - vesz magának egy színházat, egész pontosan a Soho szívében található Windmillt. A színházigazgatáshoz mit sem ért, ezért alkalmas jelöltet keres a posztra. Így találkozik Vivian Van Damm-mel, aki a kisujjában hordozza a színházi világ csínját-bínját.
Sötét idők köszöntöttek az univerzumra. A bolygókat sorra igázza le a Halálkufárok gonosz serege. Módszerük egyszerű: megtérsz vagy meghalsz. Amikor már minden remény elveszett, a maroknyi túlélő a mítoszokhoz menekül - titokzatos jóslatokhoz, legendákhoz, melyekben a jó legyőzi a gonoszt. Csakhogy nem mindig a jó a gonosz ellenszere, és a legendák is tévedhetnek. Néha a gonoszt nem a jóval, hanem csak egy másféle gonosszal lehet legyőzni. Így kerül a képbe a száműzott Riddick. Neki mindegy, hogy eljő-e az apokalipszis, vagy sem - ezt az egy személyes hadsereget csak a saját élete érdekli. Ha az útjába állsz, simán kioltja a tiédet. Ám Riddick most akarata ellenére a nagyszabású küzdelem középpontjába kerül, és előbb egy idilli társadalom romjain, majd egy pokoli bolygó felszíne alatti börtönben, végül pedig a Halálkufárok lenyűgöző anyahajóján vív emberfeletti csatákat. A jóslat szerint a végső összecsapásban mindenki sorsa egyetlen Fúriától függ... Szavazzon: Szerintünk:40%Önök szerint:74%
színes, amerikai film /
Gyártási idő:2004Mozibemutató: 2004-08-19Rendezte:David Twohy|Karl Urban|Főszereplők:Vin Diesel|Író:David Twohy|Szereplők:Colm Feore|Judi Dench|Keith David|Thandie Newton|Gyártó:Universal Pictures
James Bond 40 éve a legkedveltebb titkosügynök és nem hiába. A huszadik, jubileumi film sem okozhatott csalódást, sőt sokak szerint a sorozat egyik legjobb epizódja. A 007-es ügynök (Pierce Brosnan) körül gyorsan zajlanak az események. Bond ezúttal az Észak- és Dél-Korea közötti acsarkodásokban vesz részt. Az északiak mindenre kapható banditája, Zao (Rick Yune) foglyul ejti. Szabadulásakor Bond bosszút esküszik ellene. Következő megbízatása egy rejtélyes milliomos, Gustav Graves (Toby Stephens) ellen szól, akinek nagy tervei vannak a világ leigázására. Két hölgy is nehezíti Bond dolgát: Jinx (Halle Berry), a gyönyörű gyémántcsempész és a nyugtalanító Miranda Frost (Rosamund Pike). Koreába Londonon és Kubán át vezetnek vissza a szövevényes szálak... Szavazzon: Szerintünk:60%Önök szerint:67%
színes, amerikai film /
Gyártási idő:2002Mozibemutató: 2002-12-19DVD megjelenés: 2003-06-10Rendezte:Lee Tamahori|Főszereplők:Halle Berry|Pierce Brosnan|Író:Neal Purvis|Robert Wade|Szereplők:John Cleese|Judi Dench|Madonna|Michael Madsen|Rick Yune|Rosamund Pike|Samantha Bond|Toby Stephens|Gyártó:MGM