Hollywood hawaii származású, vöröshajú bombázója 1967-ben született Honolulu-ban egy pszichológus és egy feminista főnővér gyermekeként. Színészkarrierje az általános iskolában kezdődött, ahol egy karácsonyi betlehem-játék során bégető báránykát alakított. Később már komolyabb szerepeket is kapott a Philip Street Theater-ben, majd 16 éves korában teljesen a színészetnek szentelte életét és újabb megbízásokat vállalt az 1983-as Bush Christmas-ban nyújtott alakításáért. Ugyanebben az évben iskolás lányt játszott az itthon is sikerrel bemutatott BMX banditák című filmben. 1986-ban elnyerte az Ausztrál Filmakadémia Díját (Australian Film Institute Award) és három évvel később, Sam Neill oldalán Amerikában is bemutatkozott Halálos nyugalom című thrillerben.
Az 1990-es év hozta meg Nicole számára élete talán legjövedelmezőbb fordulatát: házasságát Tom Cruise-zal, amely 11 éven át tartott és amelyért Hollywood legszerencsésebb asszonyának tartották. Az 1990-es Mint a villám forgatásán ismerkedik meg leendő férjével. A filmben Cruise autóversenyző alakított, Kidman csak egy mellékszerepben tqnt fel. Ez a frigy egy újabb esélyt ad Kidmannek hogy a köztudatban maradhasson. Cruise karrierje példásan ível fölfelé, de neje képtelen kitörni a rétegfilmek vasmarkából. A színésznő továbbra is feltűnt egy-két kisebb ausztrál filmben, de komolyabb szerepet csak 1991-ben kapott, a Billy Bathgate-ben, Dustin Hoffman oldalán. 1992-ben férjével forgatta le az Amerikában boldogságot kereső ír szerelmespár történetét, a Túl az Óperenciánt, ebben nyújtotta Tom Cruise karrierjének egyik leghiteltelenebb alakítását.
A vörös démont azonban nem tudta szívébe zárni a közönség, még akkor sem, amikor a Mindörökké Batmanben (1995) Val Kilmer elcsábítójaként próbált tündökölni. Gus Van SantMajd´ megdöglik érte című filmje 1995-ben végül meghozta az áttörést pályafutásában, sőt, még a Golden Globe-ot is hazavihette a valóban kitűnő színészi munkáért.
A következő évek során Kidman visszacsúszott a szériafilmek világába: George Clooney oldalán szigorú arckifejezéssel szalad a terroristák után (The Peacemaker), majd Jane Zongoralecke Campion üresen kongó portréjának áll modellt (Egy hölgy arcképe). Bizonyára elviselhetetlen volt a tudat, hogy ami másfél évtized alatt nem sikerült, az Gwyneth Paltrownak és Denise Richardsnak összejött három év alatt. A két említett kollegina árfolyama az utóbbi évben megsokszorozódott, ellentétben Mrs. Cruise indexével. 1999-ben újra férjével állt a kamerák elé Stanley Kubrick erotikus thrillerében, a Tágra zárt szemekben. A filmről azt tartják, hogy házasságuk utolsó hónapjaiban forgott, amit alátámaszt az is, hogy a túlfűtött ágyjelenetekhez szexuálterapeutát kellett alkalmazniuk. Az évek során két gyermeket fogadtak örökbe, de még ők sem akadályozhatták meg a sztárpár 2001-es, munkahelyi konfliktusokkal indokolt válását.
Nicole részéről szerencsésebben alakultak az események. 2001-ben Alejando Amenabar nagysikerű – sokak szerint a Hatodik érzéknél is jobb – thrillerével keltett feltűnést (Másvilág), majd Baz Luhrmann(Rómeó + Júlia) rendezővel leforgatta a Moulin Rouge-t, amelyet mindenki a musical műfaj feltámasztójaként ünnepelt. Satine szerepéért Arany Glóbuszt nyer és Oscar-díjra is jelölik, de ebben az évben még lemarad róla. Nem úgy egy évvel később, amikor Az órák című Stephen Daldry produkcióban nyújtott alakításáért legjobb színésznő díjban részesül Berlinben és besöpri az Arany Glóbuszt, valamint az Oscart is. A színésznő látszólag kibújt férje árnyékából, és Hollywood csúcsára ért. Kérdés, hogy "feltámadása" mennyire lesz tiszavirág életű.
A világhírű filmrendező, Guido Contini (Daniel Day-Lewis) élete válságba jut szakmai és magánéleti problémái súlya alatt. Egyensúlyt kell teremtenie az életében részt vevő fontos nők között.
A II. világháború felhői még csak gyülekeznek Ausztrália felett, amikor egy angol arisztokrata nő érkezik a hatalmas kontinensre. Lady Ashley (Nicole Kidman) férje váratlanul meghal, és ő egy idegen országban ragad.
Fertőző betegség szedi áldozatait az Egyesült Államokban. Egy pszichiáternő (Nicole Kidman) különös felfedezést tesz: a járvány góca nem a Földön van, a kór az űrből érkezett. Nem sokkal később a fia és saját élete is veszélybe kerül.
Egy 12 éves kamaszlány számára természetes, hogy amikor egy barátját elrabolják, és egy párhuzamos univerzumba kényszerítik, ő elindul, hogy megküzdjön a támadókkal, és hazavigye azt, akit a legjobban szeret.
Silvia Broome a szavak embere. Az afrikai születésű tolmácsnő az ENSZ-nek dolgozik, és véletlenül fültanúja lesz egy halálos beszélgetésnek: valakik merényletet terveznek egy afrikai államfő ellen, aki beszédet készül tartani az ENSZ gyűlésén. Silvia rájön, hogy ő maga is a merénylők célpontja lett, és kétségbeesetten próbálja megakadályozni az összeesküvést, de ez csak akkor sikerülhet, ha időben talál valakit, aki hisz is neki. Tobin Keller a tettek embere. Szövetségi ügynök, akit a tolmácsnő védelmére rendeltek ki, de azt gyanítja, hogy Silvia nem mondja el a teljes igazságot. Silvia és Tobin természetüknél fogva különböző oldalról látják a világot: a tolmács a szavak erejében és szentségében hisz; a titkosügynök viszont az emberek viselkedésben olvas, függetlenül attól, hogy mit mondanak. Szavazzon: Szerintünk:63%Önök szerint:69%
színes, angol film /
Gyártási idő:2005Mozibemutató: 2005-04-14Rendezte:Sydney Pollack|Főszereplők:Nicole Kidman|Sean Penn|Író:Charles Randolph|Scott Frank|Steven Zaillian|Szereplők:Catherine Keener|Earl Cameron|George Harris|Jesper Christensen|Yvan Attal|Gyártó:Universal Pictures,Working Title Films
Mire van szüksége egy divatból kiment színésznek ahhoz, hogy újra mozgásba hozza karrierjét? A) Tehetségre B) Szerencsére C) Csodára. Jack Wyatt (Will Ferrell) szerint a C) a helyes válasz. És neki be is jön. Új tévésorozatába, mely egy halandóval szerelembe eső halhatatlan lényről szól, egészen véletlenül beválogat egy boszorkányt (Nicole Kidman).
A hisztis sztár és a földi élettel ismerkedő túlvilági vendég kiváló párosításnak bizonyul, és sikert aratnak. De mit szól egy boszorkány aggódó apja (Michael Caine), ha észreveszi, hogy lánya egyre jobban érzi magát a Földön, és egyre több időt tölt halandó színészek társaságában? A) Száz éves álmot bocsát mindenkire B) Kitagadja a lányát C) Maga is játékra jelentkezik, hogy féltett kicsinye közelében lehessen. Nigel, a boszorkánymester a C) megoldás mellett dönt. Még szerencse: a stúdió büféjében ugyanis hamarosan megismerkedik egy csodás színésznővel (Shirley MacLaine), aki úgy elbűvöli őt, hogy teljesen megfeledkezik utazása eredeti céljáról... Szavazzon: Szerintünk:47%Önök szerint:59%
színes, amerikai film / Fantasy,Románc,Romantikus vígjáték,TV adaptáció,Vígjáték Gyártási idő:2005Mozibemutató: 2005-09-15Rendezte:Nora Ephron|Főszereplők:Nicole Kidman|Will Ferrell|Író:Delia Ephron|Nora Ephron|Szereplők:Michael Caine|Shirley MacLaine|Gyártó:Columbia Pictures
Joanna Eberhart azt hiszi, a lábai előtt hever a világ. Ő az EBS tévétársaság történetének legfiatalabb elnöke, egy figyelmes férjjel és két gyönyörű gyerekkel. Úgy tűnik, minden tökéletes mígnem egy katasztrofális napon összeomlik Joanna élete.
Állásából kirúgják, már arra sem emlékszik, hová járnak suliba a srácok, a mintaházasság is becsődölni látszik... Az idegösszeroppanás után Joanna és férje úgy döntenek, ideje új életet kezdeni: összepakolják a családot, és elköltöznek az idilli kisvárosba, Stepfordba. Stepfordban pedig minden tökéletes. A házak nagyok, tágasak, díszesek, csillognak-villognak, az ég kék, és süt a nap, a fű zöld és szépen van nyírva, és a feleségek... Elragadóak! Sütnek, főznek, mosnak, vasalnak, takarítanak, gyereket nevelnek, szőkék, folyton mosolyognak, illegnek-billegnek színes, takaros ruháikban, és fergeteges szexpartnerek a nap bármely szakában! Sőt, gombnyomásra megnő a mellük! Szavazzon: Szerintünk:43%Önök szerint:61%
színes amerikai film /
Gyártási idő:2004Mozibemutató: 2004-10-07Rendezte:Frank Oz|Főszereplők:Bette Midler|Matthew Broderick|Nicole Kidman|Író:Paul Rudnick|Szereplők:Christopher Walken|Faith Hill|Glenn Close|Jon Lovitz|Gyártó:Dreamworks,Paramount Pictures
A történet színtere Dogville, egy kis bányászfalu a '30-as évek Amerikájában. Lakói szegény emigránsok, "jó és becsületes polgárok, akik szeretik városukat" - tudjuk meg a narrátortól, aki az egész film alatt kalauzolja a nézőt. Ebbe a világtól elzárt közösségbe érkezik üldözői elől menekülve Grace (Nicole Kidman). A fiatal, csinos nőt a falu lakói egy tanácskozást követően befogadják, és úgy döntenek, menedéket nyújtanak neki az őt üldöző gengszterek elől. Cserébe Grace mindenben a segítségükre van...
Ami azonban kezdetben szívességeknek indul, később kényszerré, valóságos terrorrá válik. A helyiek megtudják, hogy Grace-t a rendőrség is körözi, így a menedéket egyre súlyosabb áron "kínálják" neki... Grace a falu rabszolgája lesz, kihasználják, megerőszakolják, bilincsbe verik - testileg és lelkileg is megtörik a fiatal lányt. A menedéket kereső nő azonban rejteget még meglepetéseket, így a falu lakóinak van mitől rettegniük, amiért kihasználták a csinos Grace-t.
A dán rendező a "Dogma 95" nevű csoport alapító tagja 1995-ben. A csoport tagjai célul tűzték ki, hogy bizonyos elemeket kiküszöbölnek filmjeikből, és új életre keltik a hetedik művészetet, mely szerintük tévútra tévedt. A Dogville, bár távol áll a dogmafilm szabályaitól, így lett egy valóságos kísérleti film, mely a színház és film határmezsgyéjén egyensúlyoz. Pengeélen táncol azonban Lars von Trier, hiszen a Dogville a film általánosan elfogadott fogalmától nagyon is eltávolodik. Nyilván nem azért, mert hibázott volna a filmes fenegyerek, pont ez a hatás volt a célja. Filmes berkekben (még a művészfilmek kedvelőinek közösségében sem) azonban nem fogadták túlzott megértéssel különös kísérletét... Trier nem foglalkozott a kritikával: azóta elkészítette "Amerika-trilógiájának" második darabját is Manderlay címen. Szavazzon: Szerintünk:90%Önök szerint:87%
színes, német-svéd-francia-norvég-holland-finn-olasz-japán-amerikai-angol film /
Gyártási idő:2003Mozibemutató: 2003-12-04DVD megjelenés: 2004-04-06Rendezte:Lars von Trier|Főszereplők:Nicole Kidman|Író:Lars von Trier|Szereplők:Blair Blown|Harriet Andersson|James Caan|Jean-Marc Barc|Lauren Bacall|Patricia Clarkson|Paul Bettany|Gyártó:Zentropa Entertainments