Jim felébred a kómából a kórházban, és senkit sem talál a kórteremben. Üres a folyosó, az egész épület, üres és néma az egész város. Jim semmit sem ért, rémülten bóklászik a kihalt metropoliszban. Végül rátalál egy emberpár: túlélő, mindentől rettegő menekülők. És nemsokára találkoznak azokkal is, akik elől menekülni muszáj. Egykor emberek voltak, a gyilkos vírusnak köszönhetően már csak fékevesztett őrültek, akik ölni akarnak. Jim huszonnyolc napig feküdt a kórházban, de ez elég volt ahhoz, hogy Anglia szinte elnéptelenedjen. Aki nem halt meg, az fertőzött lett vagy menekülő.színes, angol-amerikai film (2002) / Akció,Horror,Zombi / 2002Rendezte:Danny BoyleÍró:Alex GarlandFőszereplők:Cillian MurphyMegan BurnsNaomie HarrisSzereplők:Brendan Gleeson|Christopher Eccleston|
A Mátrix óta biztosan tudjuk, hogy az ember egyszerűen képtelen elviselni a tökéletes világot. Maga Smith ügynök világított rá, hogy inkább rombolunk, minthogy elfogadjuk a tökéletest. Ha kicsit jobban utána gondolunk, lehet benne valami. Ha csak a filmeknél maradunk, már akkor szembetűnik, hogy egy kezünkön meg tudnánk számlálni azokat a filmeket, melyek a tökéletes világot mutatják be. Ha van ilyen film, akkor az is inkább arról szól, hogy az ember miként rombolja le ezt az utópiát. Elég csak Danny BoylePartjára gondolni: az ember megtalálja a paradicsomot, aztán végül teljesen le is rombolja azt. Boyle akkor egy majdnem tökéletes világot bomlasztott fel filmjében, ám jelen esetben nem szöszmötölt egy csodás kép kialakításával, amit később megsemmisíthet. Egyenesen a sűrűjébe csöppenünk: Anglia (a világ?) teljes lakossága pusztulóban van egy vírusnak köszönhetően. A tét természetesen az életben maradás - eljutni egy olyan helyre, ahol az nyugodtan hajthatják álomra a fejüket.
A film nagyon szereti ábrázolni az embert, aki az utolsó utáni pillanatban is küzd. Mindegy, hogy atomkatasztrófa, sárkányok, vagy akár egy vírus pusztította el a Föld lakosságának kilencvenkilenc százalékát, a maradék egy százalék mindig küzd az életben maradásért. Végülis nem a tökéletesség tesz minket emberré, hanem az, hogy küzdünk a tökéletességért. Még akkor is, ha egy fikarcnyi esély sincs akár csak megközelíteni is azt.
A legújabb világvégét elénk vetítő mozi leginkább a Stephen King-féle Végítélet és a Resident Evil érdekes gyermekének tűnik. Egy majmokkal teli laborban pusztító vírus szabadul el, mely pillanatok alatt gyilkológépet varázsol mindenkiből. 28 nappal az első megbetegedés után London utcái kihaltak, csak a veszélyre figyelmeztető plakátok hirdetik, hogy itt valami borzalom történt. Jim erre a világra ébred egy kórházi asztalon, és fogalma sincs, mi történhetett. Nagyon nincs is ideje töprengeni, hisz hamar világossá válik, hogy London mégsem olyan kihalt, mint amilyennek látszik. Fertőzöttek hada igyekszik a maradék tiszta embert a saját táborukba állítani. A maroknyi túlélőnek nincs más lehetősége, mint útra kelni, és megkeresni azt a helyet, ahonnan egy alig vehető rádióadás érkezik. Az út azonban tele van fenyegetéssel, és a cél elérése is rejthet veszélyeket magában.
Legyinthetünk, hogy ezt már százszor láttuk. A világvége nem újdonság. Kétségtelen, hogy az alapötlet több, mint lerágott csont, de Danny Boyle, aki a Trainspottingal robbant be a köztudatba, szinte garancia valami újra és ijesztőre. És bizony nem is csalódunk. Sejthetjük, hogy mire számíthatunk, mégis a bizonytalanság, a reménytelenség olyan áthatóan sugárzik a vászonról, hogy képes teljesen magával rántani. A tökéletes alaphangulatot pedig sikeresen feldobja egy-egy vérfagyasztó jelenet, ami ha nem is teljesen váratlan, de képes meglepni a nézőt. Az ismeretlen színészek és játékuk pedig még hitelesebbé teszik a történetet, mely kellően drámai és kegyetlen. A cselekmény előrehaladtával pedig kiderül, hogy nem is a vírus és annak áldozatai jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem az ember, aki szabályok hiányában képes a kór nélkül is vadállattá válni.
Egy újabb angol filmnek lehetünk tanúi, mely a végkimerülésig járatott történetbe hihetetlen technikai trükkök és nagy hollywoodi nevek nélkül képes életet csempészni, és elgondolkodtató tartalommal megtölteni azt. A hatás kézzelfogható, utólag is kiráz a hideg, és hosszú perceken keresztül merenghetünk a látottakon.
