Stephen Collins kongresszusi képviselő (Ben Affleck) asszisztensét – aki nem mellékesen a szeretője is – brutálisan meggyilkolják. Cal McCaffrey, a dörzsölt washingtoni riporter (Russell Crowe) kutakodni kezd az ügyben.
Stephen Collins (Ben Affleck) kongresszusi képviselő asszisztense meghal. A bulvársajtó egyből ráharap az ügyre, mert megneszelik, hogy a jóképű politikus viszonyt folytatott a lánnyal. Collinst nyilvánosan meghurcolják, így kénytelen egy időre meghúzni magát, pedig éppen fontos tárgyalásra készül a honvédelem kiadásait felügyelő bizottság elnökeként. Egyedül Collins régi barátja, a Washington Globe slampos, de dörzsölt riportere, Cal McAffrey (Russell Crowe) gondolja úgy, hogy nagyobb összefüggések állnak a dolog hátterében. A rendőrséget megkerülve McAffrey nyomozásba kezd a mellé rendelt kezdő újságírónő, Della Frye (Rachel McAdams) oldalán.
Immár hat esztendeje, hogy a BBC televíziós csatorna miniszériát készített Paul Abbott briliáns forgatókönyvéből Államérdek címen. A hat darab, egyenként egyórás epizód hatalmas siker lett, és már a bemutatásakor felkeltette Andrew Hauptman producer figyelmét, aki úgy gondolta, hogy remek ötlet volna elkészíteni a politika, az újságírás és a személyes érdekek összefonódó útvesztőibe bepillantást engedő darab hollywoodi változatát.
Hauptman a direktori feladatokat a játékfilmes köztudatba Az utolsó skót király rendezése révén berobbanó Oscar-díjas dokumentumfilmesre, Kevin Macdonaldra bízta, ami utólag remek húzásnak bizonyult. Macdonald ugyanis a Matthew Michael Carnahan – Tony Gilroy – Billy Ray forgatókönyvíró trió segítségével ügyesen rántotta össze kétórás mozivá a sok-sok szálon futó, összetett cselekményt. Az alapötletet teljes egészében megtartotta, ám a fontos és kevésbé fontos cselekménytöredékek és mellékszereplők között biztos kézzel szelektált, míg ahol kellett, ott határozottan formálta át a történetet a saját szájíze (Russell Crowe szakadt, cinikus öreg rókája pl. sokkal izgalmasabb, mint az eredetiben John Simm alakította öltönyös jófiú) és a nagyvászon követelményei szerint. Ennek a végeredménye pedig egy olajozottan működő, lendületes politikai thriller lett.
Természetesen a sűrítés azért még így is áldozatokkal járt. Például a sorozatra oly jellemző életszag egy része elpárolgott a moziváltozatból, és A dolgok állása sokkal inkább a krimiszálra koncentrál, semmint a szereplők drámáira. Macdonald újragondolása ennek megfelelően több műfaji panellel, közhellyel dolgozik, de becsületére legyen mondva, hogy ügyesen, nem hivalkodóan teszi ezt. A cselekményvezetés végig dinamikus, a feszültséget kellemesen adagolja a direktor, ráadásul úgy, hogy közben a történet veleje sem vész el.
A dolgok állása tulajdonképpen egy nagy versenyfutás az idővel: hősei úgy próbálják a lapzárta, a rendőrség és az ügyet eltusolni igyekvők előtt lehozni a nagy sztorit, ahogyan a rendező Macdonald is feszített tempót diktál, hogy minden lényeges dolog beleférjen a rendelkezésére álló játékidőbe. Utóbbi célja sikerült, ráadásul a részeredményei is egészen bíztatóak lettek.
