Mike (Matthew Perry) gimis korában azt hitte, minden szuper lesz körülötte. De a kosárlabda-sikereinek köszönhető egyetemi ösztöndíjról lemondott szerelme kedvéért, fiatalon családot alapított – és most egy haverjánál húzza meg magát. Ám csoda történik: Mike hirtelen újra 17 évessé változik (Zac Efron), és újra beiratkozik a suliba.
A harmincas éveinek második felében járó Matthew Perry sem magánéletében, sem munkájában nem tekinthető túlzottan sikeresnek: az előléptetéseket feszes fenekű gyakornokok halásszák el tőle, nyakig van egy válóperben, és a gyerekeitől is elidegenedett. Szerencséjére egy takarító és egy télapó szerelemgyerekének tűnő alaktól kap még egy esélyt: visszaváltozhat azzá a Zac Efronná, aki húsz éve volt, és szerettei körül kamaszalakban ténykedve megpróbálhat rendbe hozni mindent, ami a boldog gimis évek óta gallyra ment.
Burr Steers filmje régimódinak tetsző családi komédia olyan régimódinak tetsző tanulságokkal, mint a mindenki megérdemel egy második esélyt, tizenhét évesen minden másnak látszik, és hogy a múlt újrajátszása a legjobb módszer a lelki problémák megoldásához. A High School Musical-trilógiából és a Hajlakkból ismert Efron csak egyszer perdül táncra – még az elején, miheztartás végett –, mindezen túl sikeresen hozza azt a színészi színvonalat, ami jelen esetben elvárható. Szerencséjére a film humorszintjéért elsősorban az ilyenkor szokásos lúzer havert alakító Thomas Lennon (Hancock, Galaxis útikalauz stopposoknak) a felelős, így neki csak annyi feladata marad, hogy homlokába fésült hajjal próbál nagyon rendes srácnak kinézni.
Az Adam Shankman produceri felügyeletével készült Megint 17 valamivel jobb, mint Shankman saját rendezései, de nem emelkedik ki azon filmek tömegéből, amelyeket végül a kereskedelmi csatornák sugároznak, a szombat délutáni ebéd aláfestéseként. Nem sok nézőjét fogja mélységes önvizsgálatra késztetni, de egy családi mozizáshoz mégiscsak jobb választás, mint a Jégvihar vagy a Cannibal Holocaust.
