Egy sajnálatos baleset során Alvin leteríti barátjukat és producerüket, Davidet, így a trió kénytelen Dave unokatestvéréhez, Tobyhoz költözni, akinek kissé mások a nevelési elvei: a három kis barát kénytelen beiratkozni a helyi iskolába.
2007 után ismét egy tébolyult karácsony vár ránk, hiszen a héliumot szívott mókusok visszatértek, és ha esetleg eddig három nem lett volna elég belőlük, akkor most mindenki örülhet, mert ezúttal hatan vannak. A fojtogatnivaló fővezér Alvin, az idegesítően oktondi Simon, és a kis cseppfolyósan dundi (hát persze, hogy fárasztóan naiv) Theodore hármasfogata kiegészül három mókuslánnyal, a köréjük szőtt történet pedig ezúttal is igen eredeti, elmés és trendérzékeny. Miután a jobb sorsra érdemes gazdájukat majdnem a túlvilágra juttatják (csak úgy heccből), jobb ötlet híján az beíratja őket egy gimnáziumba (Vigyázat! High School Musical!), hogy aztán ott egyszer s mindenkorra eldőljön, hogy mi a menőbb: focicsapatban játszani, vagy a kerületi énekversenyen nyerni (Vigyázat! Glee!).
Ennyi a tartalom és nem több, a slágereket idestova 50 éve gyalázó rágcsálók azonban most szörnyű csalódást okoznak majd, a köréjük szőtt mozgóképfolyam ugyanis minden szinten alulteljesít: nem elég, hogy kisállatok jófejkedő zagyvaságai és hadoválásai abszurdba hajlóan összefüggéstelenek, mindennek tetejébe a film olyan hajmeresztően nagy hibaaránnyal rotál (lásd karakterek, trükkök kivitelezése stb.), hogy az már a szürrealizmus határát súrolja. Egyetlen sokat látott szülő se gondolja tehát majd, hogy porontya a Tajgetoszra való, amiért nem érti, hogy mi történik a vásznon – ezt a művet ugyanis 70 percével is nehéz túlélni. Sőt, ha esetleg lenne valaki, akit a mókusok énektudása ejt káprázatba, az is csalódni fog: a film cirka 3 slágert működtet újra és újra, és egyik sem hangzik el végig.
