Eric, a postás lába alól kicsúszik a talaj. Zűrzavaros családja, két vadóc mostohafia és az első kertben lévő cementkeverő tovább rontja a helyzetet, de Ericet igazából nem ezek a dolgok kergetik az őrületbe. Szembe tud-e nézni Lilyvel, a nővel, akit harminc évvel ezelőtt szeretett?
Ken Loach nem a meglepetések rendezője, negyven éve kitartóan készíti a hol politikusabb (Titkos hadsereg, Haza és szabadság,Felkavar a szél), hol személyesebb tónusú (Kes, Édes kamaszkor,Még egy csók) filmjeit, szimpátiával és szeretettel ábrázolt kisemberekkel a főszerepben. A 2007-es, bevándorló-tematikát taglaló, nálunk csak dvd-n megjelent Szabad világ után egy kevésbé ideologikus, bár szociálisan érzékeny filmet forgatott, amely könnyen lehet, hogy életműve legnézettebb darabja lesz. Loach ugyanis, anélkül, hogy bármilyen mértékben eltávolodott volna saját stílusától és motívumaitól, egy ravasz árukapcsolással filmje címszerepelőjévé tette a világszerte milliós szurkolótáborral rendelkező Manchester United egykori legendáját, Eric Cantonát.
A francia csatárzseni önmagát alakítva meglátogatja névrokonát, Eric Bishopot, a manchesteri postást, persze csak utóbbi képzeletében – lásd Woody Allen esetét Humphrey Bogarttal (Játszd újra Sam!). Az 50 felett járó férfi élete totális krízisben: második felesége magára hagyta őt két kamaszkorú, kezelhetetlen gyerekkel, vér szerinti lánya anyjával él, gyerekkori szerelmével pedig nem meri felvenni a kapcsolatot az évtizedesnél is hosszabb mosolyszünet után. Miközben rágyújt a fiaitól elkobzott fűre, azon töpreng, hogy mit tenne a helyében imádott idolja, a „valaha élt legnagyszerűbb futballista”, aki pályán belül és kívül is határtalan magabiztosságáról volt híres. Eric Király (ahogyan a manchesteri drukkerek hívják) pedig megjelenik, és bölcs életvezetési tanácsokkal látja el a depresszióba zuhant postást, és sikerül is elérnie, hogy a férfi összeszedje magát, és megpróbálja rendbe tenni az életét. A film ettől fogva egyszerre működik családi melodrámaként és romantikus történetként, de Loach a végén még egy kvázi bűnügyi szálat is beemel az egyik mostohafiú révén, aki egy helyi gengszter megbízásából fegyvert rejteget a családi házban.
Látszólagos összetettsége ellenére a Barátom Eric meglehetősen egyszerű film, néhol kifejezetten naiv fordulatokkal. A finálét akár Hollywoodban is írhatták volna, csakhogy akad egy jelentős különbség: Loach szokása szerint életszagú, hús-vér figurákat teremt a többnyire amatőr színészek közreműködésével, akik természetesen mozognak saját életterükben. Közülük mindenképpen a postást megformáló Steve Evets-t illeti elsőként a dicséret, de az élete szerelmét alakító, Loach által felfedezett Stephanie Bishop is minden pillanatában hiteles. Tény, hogy idősebb korára Loach szentimentálisabb lett, de amíg ekkora szíve van a filmjeinek, nem bánjuk.
