Mit tennél, ha valaki adna egy dobozt, egy gombbal a tetején, amit ha megnyomsz, egymillió dollár üti a markod, ugyanakkor meghal valaki, akit nem ismersz? Megtennéd?
Mi köze van Jean-Paul Sartre-nak egy csonkolt női lábfejhez? Mit akar a sok tompa tekintettel vizslató, mogorva ember? Miért vérzik az orruk? Talán a sokat emlegetett Mars-projekt munkatársai? És a Mikulás is érintett? De miért az Arcade Fire írja a zenét?
Csupa olyan kérdés, amire Richard Kellyn kívül földi halandó nemigen tudhatja a választ. És akkor a címszereplő ládikáról még szó sem esett. Mondjuk az a könnyebbik része. A fiatal házaspárhoz egy ismeretlen úr azzal az ajánlattal kopogtat be, hogy egymillió dollárt kapnak, ha megnyomják a dobozon a piros gombot, amivel valakinek valahol kioltják az életét. Hosszas tépelődés után az asszony megnyomja a gombot, és ezzel bizarr események sorozatát indítja el. Ijesztő összeesküvés képe bontakozik ki, „felsőbb hatalmak” küldöttei tesztelik a földi morált. A tét nem akármi: továbbra is igényt tartsanak ránk, vagy mondjanak le rólunk?
A Donnie Darko sikere idején csodagyereknek kikiáltott Kelly A káosz birodalma buktája után is töretlen lelkesedéssel ostorozza pusztulásra ítélt civilizációnkat a maga szatirikus – és esetenként tényleg szellemes – módján. Elmondása szerint most egy szimpla thrillert forgatott, ami thrillernek ugyan thriller, ám egyáltalán nem szimpla. Richard Matheson csattanós sztoriját veszi alapul, illetve annak 1985-ös Alkonyzóna-epizódban feldolgozott, eltérő befejezésű variánsát, ebből bontja ki lidérces vízióját a nyakunkra küldött megfigyelőkről.
Kellynek van tehetsége a hatásos korrajzhoz, ezt már a Donnie Darko életszagú, nyolcvanas évekbeli miliőjével is bizonyította. Most egy évtizeddel korábbra repít minket vissza az időben, a hetvenes évek közepére, amiről személyes emlékei alig-alig lehetnek. Mégis bravúrosan festi meg a kordnadrágos-garbós korszakot, amiben Steven B. Poster operatőr távolságtartó, sejtelmes képei is nagy segítségére vannak. A sztori magával ragadó titokzatossággal indul, de a sok titok, a nehezen értelmezhető baljós jelek és a zavaros bibliai utalások végeláthatatlan sora egy idő után kezd fárasztóvá válni. A cselekmény középpontjában álló családi drámát lassan szem elől veszítjük a meghökkentőbbnél meghökkentőbb események sűrűjében – a Kellyvel szemben gyakran megfogalmazott kritika a kellő elmélyültség hiányáról továbbra is érvényes. De A doboz ettől még egy igen érdekes és elgondolkodtató film, az Inland Empire óta nem volt részünk ilyen talányos mozgóképes kalandban. Van azonban a két film között egy nem elhanyagolható különbség: Amíg Lynch a szereplői őrületével foglalkozik, Kelly mintha megelégedne a sajátjával.
