Amikor egy páncélautónak 42 millió dollárt kell rendeltetési helyére szállítani, a cég legjobb, legtapasztaltabb, legmegbízhatóbb embereit rendelik szolgálatba. És egy kezdőt. A három veterán biztonsági őr úgy dönt, hogy megtartja a pénzt.

Az Irakot is megjárt ex-katona, Ty Hackett (Colombus Short) nehéz napokat él át. A bank a háza lefoglalásával fenyegeti, a gyámügy pedig az öccsét szeretné intézetbe küldeni. Nem csoda hát, hogy kétségbeesésében igent mond a pénzszállító autók fegyveres biztosításával foglalkozó szolgálatnál vele együtt dolgozó Mike (Matt Dillon) ajánlatára, miszerint másik négy kollégájuk segítségével rabolják ki az év legnagyobb szállítmányát, a 42 millió dollárt fuvarozó páncélautót. A terv biztonságosnak és egyszerűnek tűnik, ám hiba csúszik a számításba, és elszabadul a pokol.

A magyar gyökerekkel bíró Antal Nimród immáron harmadik nagyjátékfilmjével jelentkezik, ráadásul a kissé egyenetlen, de bizonyos részleteiben egészen kiváló Elhagyott szobát követően A szállítmány már sorozatban a második amerikai stúdiófilmje. Az említett 2007-es horrorfilm óta azonban emelkedett a tét, hiszen ezúttal a 25 millió dolláros büdzsé és egy kiváló színészekkel teli szereplőgárda (Matt Dillon, Laurence Fishburne, Jean Reno, Fred Ward) állt Antal rendelkezésére, hogy egy feszültséggel és akcióval teli heistfilmet tegyen le az asztalra.

Az ifjú direktor, ha nem is hibátlanul, de teljesítette a feladatot. A szállítmány egy igazi régi vágású zsánerdarab, talán kissé túlságosan is az. Minden a végletekig kiszámítható benne, nincs meglepetés, nincs csavar, nincs újítás. Itt minden az, aminek látszik, ráadásul még a kivitelezés sem különösebben eredeti, hiszen lépten-nyomon tetten érhető benne Tarantino Kutyaszorítóbanjának hatása (ami persze már maga is ügyes kölcsönzés volt Ringo Lamtól). Pláne, hogy a szikár képi világ az említett Tarantino-filmet fényképező Andrzej Sekula érdeme.

Ez utóbbi csak javára válik a mozinak, mint ahogyan az is, hogy Antal végig feszes tempót diktál: egy pillanat üres járat sincs a filmben, még a kelleténél talán kissé ráérősebb felvezetés is végig fenntartja a figyelmet. Ez leginkább a színészgárda érdeme, Matt Dillon, Laurence Fishburne és Columbus Short egyaránt jól hozzák karaktereiket a főbb szerepekben (Jean Renót felesleges volna megemlíteni, hiszen vajmi keveset láthatjuk csak a vásznon), és még a „legpapírízűbb” mondatok is hitelesen hangzanak a szájukból. Persze a néhol logikátlan, vagy egyszerűen csak hiteltelen történésekkel ők sem tudtak mit kezdeni.

Ám mégsem ezek miatt problémás darab A szállítmány. Hanem azért, mert a középpontba helyezett zárt, kevéssé ismert szubkultúrát (BKV ellenőrök helyett most pénzszállítók) leszámítva, szinte egyetlen képsort, motívumot, gondolatot vagy stílusjegyet sem találni a filmben, ami Antal Nimród személyére, rendezői jelenlétére utalna. Ez így bizony csak kicsivel jobb, mint közepes.

Simonyi Gáspár