Az embernek nem kell különösebb romkom-megszállottnak lennie, hogy felkapja a fejét a hírre, miszerint Anand Tucker, Az eladólány rendezője Amy Adamsszel, a Bűbáj tüneményes, életre kelt hercegnőjével forgat. Ha valamikor a jövőben az említett tálentumok valóban közösen készítenek romantikus vígjátékot, úgy azt várjuk sok szeretettel, azonban mostani produkciójuk nem romantikus vígjáték, csupán egy romantikus vígjáték hosszúra nyúlt előzetese. A Szökőhév ugyanis a maga száz percében hajszálpontosan annyit mond, mint a belőle összevágott, érdeklődést felcsigázni kívánó trailer mindössze két percben.
A tündéri Amy karaktere Bostonból Dublinba utazik, hogy egy ír hagyomány szerint szökőévkor megkérje a házasságot addig nem túlságosan siettető pasija kezét. Úticéljához a nem várt közlekedési és időjárási akadályokon egy modortalan, de megmagyarázhatatlan módon mégis szimpatikus ír fickó segítségével jut el. Óh, de vajon tényleg a házasságot addig nem siettető pasi lesz a befutó, vagy talán a modortalan, de megmagyarázhatatlan módon mégis szimpatikus ír fickó nyeri el a tündéri Amy kezét?
Tucker rossz pontokon próbálja bővíteni a filmet. A tündéri Amy nem csak terelgeti az utat elálló teheneket, hanem bele is lép a tehénlepénybe. Nem csak becsiccsentve táncol, hanem becsiccsentve rókázik is. De hogy egy ennyire önálló csaj részéről mégis mire fel ez az extrém esküvőhajkurászás, egyáltalán miért is illik össze az a bizonyos két karakter és miért néz ki úgy néhány vetített hátteres autókázás, mintha az ötvenes években forgatták volna, arra hiába várnánk választ.