Az egyetemi tanár Asya egy 91 évvel ezelőtti gyilkosság vizsgálatát kezdeményezi diákjainak. Nem sejtik, hogy az Ottomán Birodalomban történt eset kutatása több helyen ellenállásba ütközik.
Sorra érkeznek hozzánk a (most épp magyar koprodukcióban készült) török filmek, mindig megcsillantván valami szakmai erényt – az Igazság éppenséggel színészeivel tud örömet szerezni. Az egyetemi oktató Asya egy 90 évvel ezelőtti bűnügy hátterét akarja megvilágítani diákjaival, ám kutakodásaival nemcsak a politika játszmáiba ártja bele magát, hanem magánéleti, családi konfliktusokat is generál. Szép, izgalmas történet, kár, hogy a forgatókönyv nem lett kissé feszesebb, és Miklauzic Márton operatőri képességei is parlagon hevernek. Hogy mégis érdemes moziba vinni ezt a filmet, azt elsősorban Asya és családja, két testvére és anyja színészi játéka indokolja – ezért lesznek hihetőek a film által bemutatott, különböző okokból problémás női sorsok. A történet valószínűleg emiatt a Bernarda Alba háza-szerű szál miatt nem lett thrilleresebb, amely egyben módot ad arra is, hogy rálássunk a konzervatív török társadalmi konvenciók erejére. A film ugyanakkor csak hajlik az emancipatórikus történet felé, a női sors megváltoztathatósága épp olyan ellentmondásos, mint az egész török társadalmi rend a maga szövevényes és korrupt bürokratikus állapotaival, nepotizmusával, oligarchikusságával – és ezt a keserédes zárlat ugyanúgy alátámasztja, mint az ódon bűntett nyomozásának-tanulságainak eredményei.
Az Igazság nem forradalmi film, Oscart sem fog kapni, ám mélyen emberi, érző alkotás.
