A western-mítosz a mozival egyidős. Edwin S. Porter 1903-as A nagy vonatrablása óta tehetségesnél tehetségesebb westernrendezők írták be nevüket a filmtörténet aranykönyvébe. John Ford után Howard Hawkst tiszteljük a műfaj legnagyobb mestereként. A vadnyugati film koronázatlan királya a kivételes képességeit szinte minden műfajban bizonyította.

Az amerikai filmművészet legendás egyénisége 1896. május 30-án, az Indiana állambeli Goshenben született. Kaliforniában nőtt fel, Massachusettsben tanult, a nyári szünetekben Hollywoodban kellékesként dolgozott. Noha katonai akadémiát végzett, New Yorkban gépészmérnöki diplomát is szerzett. 1917-től két évig a légierőnél teljesített katonai szolgálatot, majd leszerelése után mérnökként dolgozott. 1922-től az érdeklődése végleg a mozi csillogó világa felé fordult és az Álomgyárban vágóként, majd forgatókönyvíróként alkalmazták. Végül rendezőasszisztens lett, majd 1926-tól már önállóan irányította filmjeit. Az Út a dicsőség felé című művével hívta fel magára a szakma figyelmét, és rövidesen a legfoglalkoztatottabb, legsikeresebb rendezők egyike lett. Munkáltatója, a Paramount Pictures oszlopos tagjaként maga írta-rendezte fordulatos, élvezetes történeteit, amelyeknek anyagi finanszírozásában is gyakran részt vett. Fölényes szakmai és technikai tudása folytán Hollywood egyik közismert, már életében legendás figurája lett.

1932-ben A sebhelyesarcú című, Al Capone életéről szóló gengsztertörténettel aratott nagy sikert, majd 1941-ben minden fontosabb kategóriában Oscar-díjra jelölték ma már klasszikusnak számító alkotását, a York őrmestert. Noha rendezőként nem nyert, sztárja, Gary Cooper megérdemelten vihette haza az aranyszobrocskát. A világsiker minden kaput megnyitott előtte: arról és azzal forgatott, amiről és akivel csak akart. Humphrey Bogart-ral először az 1945-ös Egyszer lenn, egyszer fenn című filmben dolgozott együtt.

A női főszereplőt, a húszéves Lauren Bacallt Hawks felesége fedezte fel a Harper’s Bazaar magazin címlapján. A sikeres próbafelvétel után a rendező szerződtette a csinos fotómodellt. A forgatás során a filmbeli pár a valóságban is egymásba szeretett, és Lauren Bacall rövidesen Bogie negyedik felesége lett. Az évek során a házaspár az Álomgyár legendás párosává vált, „Betty” (ahogy Bacallt becézték) pedig kitűnő színésznővé érett.

Howard Hawks a következő filmjét, a film-noir ma már klasszikus alkotását, a Hosszú álom (1946) című krimit is velük forgatta. A Raymond Chandler bestselleréből készült mozidarabban Bogart Philip Marlowe magándetektívet alakította. Maga a produkció A máltai sólyom könnyedebb változata volt, sejtelmes, mélabús, olykor derűsebb hangulatba ágyazva.

1948-tól, a Vörös folyó című filmtől kezdve, az érdeklődése végleg a western felé fordult. Az epikus cowboyfilm a marhaterelés amerikai mítoszát indította el, izgalmas, látványos történet keretében. A fekete-fehérben forgatott, mégis hárommilliós költségvetéssel készült eposz a dokumentarista stílusú westernek mintapéldánya lett, mérföldkő a műfaj történetében.

A barátság és szerelem mindent elsöprő erejét hirdető történet főszerepét Gary Cooper helyett végül John Wayne játszhatta el. „Duke” első ízben bizonyított jellemszínészként, egy olyan feltörekvő, fiatal tehetség, mint Montgomery Clift „ellenpólusaként”. A nagy siker egy életre összekovácsolta Wayne-t és Hawkst, és a továbbiakban még négy emlékezetes közös produkciót vittek sikerre.

1952-ben a pályakezdő, fiatal Kirk Douglas-szel forgatta Határtalan horizont című, a Vadnyugat hőskorát és az amerikai pioníridőket bemutató westernjét. Noha további munkásságát is az ilyen műfajú alkotások határozták meg, Hawkstól nem állt távol a humor és a könnyedség. Már a ’30-as évek végétől sikeres vígjátékok sorát forgatta kedvencével, az utánozhatatlanul elegáns, sármos és szellemes Cary Granttel (Párducbébi – 1938, Csak az angyaloknak van szárnyuk – 1939, A pénteki barátnő – 1940, Egy férfi-menyasszony voltam – 1949, Gyanús dolog – 1952) Együttműködésük 1952-ig tartott, amikortól Grant egy másik barátja, Alfred Hitchcock thrillerjeit vitte sikerre.

A humoros hangvétel Hawks 1953-as musicaljében, a Szőkék előnyben című produkcióban folytatódott, amely nagymértékben hozzájárult a Marilyn Monroe-mítosz megteremtéséhez, és a szexkirálynő kezdeti sikersorozatának fontos állomása lett.

Ekkoriban már minden filmjének írója-rendezője-producere is volt egyben (filmgyára a sokatmondó Winchester Pictures nevet viselte). A Rio Bravo (1958) című western világsikert ismét John Wayne-nel forgatta. Mindketten látták Fred Zinnemann mítoszromboló, a műfajt megújító Délidőjét (1952), és mélységesen felháborodtak azon, hogy a hős fáradt, tétova, segítségért szaladgál – mi több, bevallja, hogy fél… Hawks és Wayne egyetértett abban, hogy azonnal fel kell dolgozni a témát igazi férfihoz méltó módon, izgalmasabban és pergőbben. Így született meg a Rio Bravo, amelyben a seriffet Duke játszotta, a rá jellemző, félelmet nem ismerő, magabiztos, és legyőzhetetlen stílusban. „Egy igazi férfi nem szaladgál segítségért, hanem maga szolgáltat igazságot” – vallotta a rendező.

Egy könnyedebb, kalandos, egzotikus afrikai helyszíneken játszódó vígjáték, az Állatfogó kommandó (1961) után még egyszer visszatért a Rio Bravo témájához az El Dorado című 1967-es westernnel, amelyben a hősök már kissé komikusak és kevésbé tévedhetetlenek. De természetesen igazságot szolgáltatnak, mint az 1970-es Rio Lobóban is, amely Wayne-nel forgatott ötödik, egyben utolsó alkotása lett. Nagyívű pályáját ezzel a vadnyugati produkcióval fejezte be.

45 éves, töretlen munkássága elismeréseként az 1974-ben az Amerikai Filmakadémia életmű Oscar-díjjal tüntette ki. Újabb western-forgatókönyvet írt, de már nem tudta megfilmesíteni. 1977-ben, 81 éves korában hunyt el. Azóta az amerikai rendezők több generációjának példaképe lett.