"Minden csalódás, minden féltékenység, minden megcsalás és szakítás egyedi - mert velünk történik, a fájdalom, az űr, ami az egykori érzelmek helyén keletkezik, csak a miénk."
Sam Worthington, Keira Knightley, Eva Mendes és Guillaume Canet a főszereplői a Tegnap éjjel (12) című párkapcsolati drámának, mely ugyan csak május 24-én debütál a magyar mozikban, de néhány helyen már látható most is premier előtt.
Ma este Wes AndersonMoonrise Kingdom című filmjével hivatalosan is kezdetét veszi az idei, sorban 65. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, a legjelentősebb A-kategóriás filmfesztivál, mely május 16-27 között kerül megrendezésre. Az idei versenyprogramban ismét számos régóta várt alkotás látható majd, a zsűri elnöke pedig Nanni Moretti olasz rendező lesz.
A múlt héten, május 8-án 83 éves korában elhunyt Maurice Sendak író, grafikus. A hírt követően a legnagyobb amerikai lapok jelentettek meg emlékezéseket, méltatásokat – eddig nem is érezhettük, Sendak milyen nagy hatással volt a kortárs angolszász irodalomra, ideértve a képregényt is. A folytatásban ezekből az írásokból emelünk ki néhányat.
Kevés vígjátékot előz meg akkora hírverés, mint Sacha Baron Cohen legújabbját - arról pedig már az előzetesek is árulkodnak, hogy tőle megszokott módon ismét politikailag teljesen inkorrekt mozival van dolgunk. A diktátor végre megérkezett, és mellőzi a Borat és a Brüno esetében bevált dokumentarista stílust, ráadásként pedig az Oscar-díjas Sir Ben Kingsleyt is szerepelteti. Bár elég valószínűtlen, hogy a film a Bosszúállóktól átvenné a vezető szerepet az amerikai bevételi listákon, de a 100 milliót meghaladó összbevételben joggal bízhatunk.
Egy Sundance-n debütált film; a különböző őrültségekre képes Sacha Baron Cohen legújabb alkotása; Edgar Allan Poe rémtörténeteinek mozgóképes feldolgozása; egy vallási témájú film és egy animáció látható holnaptól a hazai mozikban, így a múlt hétnél szélesebb kínálatot nyújtanak a hazai mozipremierek.
Julie Delpy első komolyabb rendezői sikere, a 2 nap Párizsban után igazán belelendült: A grófnő mérsékelt kritikai fogadtatását kiheverve tavaly rögtön két filmet is rendezett. A Francia hétvégét most a 2 nap New Yorkban követi, mely a korábbi mozi folytatása, részben új szereplőkkel: Marionnak immár új, komolyabb kapcsolata van, de azért a család látogatását valahogy így is túl kellene élni. A 2 nap New Yorkban idén januárban debütált a Sundance-en, hozzánk pedig az európai premierrel egyidőben érkezett. Kiss Tamás kritikája a nyílra kattintva olvasható:
A KEDD, Magyarország vezető kreatív animációs műhelye az AEGON Magyarország Zrt. támogatásával, idén is megrendezi az Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepet 2012. május 27-én. A filmes programban magyar és nemzetközi klasszikus és kortárs művek szerepelnek, olyan egész estés, vagy rövid animációs filmek, melyek meghatározóak az animációs műfaj területén.
Május legvégén érkezik a hazai mozikba is a Hófehér és a vadász (12), mely a Hófehérke-sztorit az Alkonyat-közönség igényeire szabva tálalja - lényegesen izgalmasabb látvánnyal és színészgárdával (Kristen Stewart, Charlize Theron, Chris Hemsworth, Ray Winstone, Ian McShane, Toby Jones, Eddie Marsan és Bob Hoskins). A film egyik betétdalát a mindenki által joggal körülrajongott Florence + the Machine énekli, a Breath of Life című szám klipjében pedig sok új és impozáns jelenet látható a moziból. Alant akár HD-ben is megtekinthető: