Az HBO Magyarország és a Magyar Nemzeti Filmalap hosszútávú együttműködésbe kezdett, melynek keretében több magyar dokumentumfilmet hoznak létre közösen. Az első film, amely az együttműködés keretében valósul meg, Sós Ágnes Szerelem patak című rendezése, egy sajátos hangvételű dokumentumtanulmány a szerelemről és a vágyakozásról, amely a romániai vidéken egy magyarajkú falucskában készül, és szereplői felett már jócskán elszállt az idő.
A mélyen érzelmes, helyenként sokkoló és szabadszájú alkotás a 80 év feletti, javíthatatlan romantikus Dénes szerelmi és szexuális kalandjait követi nyomon a falubéli asszonyokkal, akik legintimebb gondolataikat és álmaikat fedik fel a kamerának.
A Szerelem patak mulatságos, meglepő és szívmelengető. A Láthatatlan húrok: A tehetséges Pusker nővérek rendezőjének új filmje azt mutatja be, hogy egy letűnt kor szerelmi játékai és románcai miként virágzanak még ma is egy távoli vidéki faluban.
Az együttműködésnek köszönhetően a filmek nem csak moziban, hanem a televízión keresztül is eljutnak majd a nézőkhöz, ezáltal egy szélesebb közönséghez, a Nemzeti Filmalap célja pedig ezen felül olyan minőségi filmek támogatása, melyek a magyar nézők számára is vonzóak lesznek.
Sós Ágnes korábbi díjnyertes dokumentumfilmjei: ...van a börtön babám, Teri nagyi, Tőkések vagyunk, vagy mi...