Tegnap elmaradt Apichatpong Weerasethaku Mekong Hotel című filmjének vetítése, ez ma este kerül levetítésre, emellett pedig két újabb versenyfilmet láthatunk a mai napon, a zenét kedvelők este a Colorstar koncertnek örülhetnek, kezdődik a Roma-Kép, és a Casablanca restaurált változata is látható lesz a délután folyamán.
Délután négy órától a nagyteremben lesz látható Kertész Mihály klasszikusának, a Casablancának felújított változata, mely a CineClassics programsorozat részeként került be a fesztiválra. Az idén hetven éves film felújított változata a szervezők szerint remélhetőleg páratlan élményt nyújt majd a nézőknek.
Háromnapos konferencia veszi ma kezdetét Roma-Kép 2012 címmel, mellyel a szervezők olyan eseményt szeretnének létrehozni, amelyben a kisebbségi és a többségi társadalmi csoportok közötti párbeszéd elősegítése lenne a cél: filmekkel, beszélgetésekkel, workshopokkal, koncertekkel.
A versenyfilmek közül először Kirsten Sheridan Babaház (Dollhouse) című filmje lesz látható, mely egyetlen éjszaka története, melyben tinédzserek törnek be egy család házába Dublin jómódú belvárosi kerületében, azonban a betörés hamarosan őrjöngésbe csap át. A film 18:00-kor lesz látható a nagyteremben. Ugyanitt kerül vetítésre este 21.00-kor az Udvarias emberek ( Polite People) című izlandi film, melyben egy dörzsölt mérnök hazugságai rosszul sülnek el. 23:00-tól látható végül a Mekong Hotel, mely Cannes-ban volt látható, és melynek rendezője két éve az Arany Pálmát vihette haza. Apichatpong Weerasethaku ezúttal a filmezésről készített elmélyült tanulmányt, egy órában.