A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválról a Zsűri Díjával távozó Polisse március 29-én kerül a hazai mozikba, azonban a 2. Frankofón Filmnapok keretében két budapesti és számos vidéki előadás keretében premier előtt látható. Maïwenn filmjét tavaly mutatták be Franciaországban, ahol hatalmas sikert aratott, a nyitóhéten első helyen végzett a nézettségi listákon.
A párizsi rendőrség gyerekvédelmi osztagának mindennapjait bemutató mozi itthon először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 18-as korhatár besorolást kapott (a forgalmazó jelenleg is várja a fellebbezés eredményét). Eközben külföldi karrierje tekintélyt parancsoló: a francia mozikban késő ősszel a legnagyobb hollywoodi kasszasikereket is maga mögé utasította a bevételi ranglistán, a francia Oscarnak számító, patinás César-díjátadón pedig a legígéretesebb fiatal színésznő (Naidra Ayadi) és a legjobb vágás (Laure Gardette és Yann Dedet) díját nyerte el.
Bár a hazai premierre egészen március 29-ig várni kell, a 2. Frankofón Filmapok keretében már premier előtt megtekinthető a film. Először a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház vetíti március 1-én (csütörtökön) és 2-án (pénteken), majd március 5-én Szegeden, március 10-én Szolnokon, március 15-én Debrecenben, március 24-én és 25-én Pécsett látható a film.
A Polisse-t Magyarországon a Mozinet Kft. forgalmazza.
A film rendezője, Maïwenn Le Besco, aki 1991-ben ismerkedett meg Luc Bessonnal. A hozzá fűződő kapcsolata és közös gyermekük születése (ekkor mindössze 16 éves volt!) miatt felhagyott a filmezéssel egy időre, hogy a családjára koncentrálhasson. Még jegyben járt a rendezővel, amikor Besson elhagyta őt Az ötödik elem forgatásán megismert Milla Jovovich-ért (a sors iróniája, hogy a filmben Maïwenn is kapott szerepet: ő alakítja a kékszínű dívát a film híres operajelenetében).
Miután Beverly Hills-ből hazatért Franciaországba, immár független nőként ismét a filmezés felé fordult. Első főszerepét Alexandre Aja Magasfeszültségében kapta Cécile De France oldalán.
Rendezői és forgatókönyvíró karrierjét 2004-ben kezdte életrajzi kisfilmjével, az I’m an Actress-szel, melyben Luc Bessonnal közös lánya, Shannon Besson a főszereplő. Azóta három nagyjátékfilmet készített, a Forgive Me-t, a Színésznők bálját, és a 2011-es Cannes-i Filmfesztiválon a zsűri különdíjával jutalmazott Polisse-t.