A Daniel Radcliffe főszereplésével készült A fekete ruhás nő című film március 29-én kerül itthon a mozikba, melynek premier előtti vetítésére két páros belépőt sorsolunk ki, így szerencsésebb olvasóink már egy nappal korábban láthatják a filmet. A Susan Hill regényéből készült alkotásban Arthur Kipps, a fiatal ügyvéd egy messzi faluba utazik, ahol egy megcsalt nő bosszúszomjas szelleme terrorizálja a lakosokat.
Susan Hill ma az egyik legismertebb misztikus krimi- és detektívregény-író Angliában, az ő története A fekete ruhás nő című regény, mely gótikus stílusú kísértettörténet, ami 1983-ban jelent meg először. Ezúttal James Watkins készített belőle filmet, Daniel Radcliffe főszereplésével.
2x2 jegyet sorsolunk ki a március 28-án este nyolc órakor, a MOM parkban kezdődő premier előtti vetítésre, melyhez nem kell mást tenni, csak az alábbi kérdésre a helyes választ március 23-án este hat óráig szerkesztőségünkbe eljuttatni. A válaszokat a címre várjuk, a tárgy A fekete ruhás nő, a kérdés pedig, melynek megválaszolásában a lenti link nyújthat segítséget, a következő:
Sokak szerint az egész városon átok ül, de melyik ház a legrosszabb mind közül?
A film előzetese ide kattintva érhető el, az extrák fülre kattintva, ez segíthet a kérdés megválaszolásában.