A hét elején A fekete ruhás nő című film kapcsán hirdettünk meg játékot, mely során a film alapjául szolgáló regényt nyerhette meg három szerencsés olvasónk, akik a helyes választ szerkesztőségünkbe beküldte. Susan Hill regényéből James Watkins rendezett filmet Daniel Radcliffe főszereplésével, mely március 29-én kerül mozikba.
Kérdésünk az volt, melyik amerikai író műveihez hasonlítható Susan Hill regénye, a helyes válasz pedig Edgar Allan Poe volt. A három szerencsés pedig, akik helyes választ küldtek, és egy-egy könyv a jutalmuk:
Énekes Béla
Laskai Csaba
Horváth Tivadar
Susan Hill regénye 1983-ban jelent meg először, itthon pedig tavaly novemberben jelentette meg újra a Partvonal Kiadó, a film megjelenése kapcsán. A történet szerint Arthur Kippst, a fiatal, házasodás előtt álló ügyvédet főnöke egy isten háta mögötti angol városkába küldi, hogy rendezzen egy hagyatéki ügyet. Arthur a halott ügyfél, a néhai Alice Drablow házába költözik be, hogy minden családi iratot feldolgozhasson. Nemsokára kiderül, hogy a kastély sötét és tragikus titkokkal van tele, a helyiek pedig elnémulnak, ha szóba kerül a ház vagy annak elhunyt lakója. Arthur akkor ijed meg igazán, amikor Mrs. Drablow temetésén a gyászolók között felfigyel egy fekete ruhát viselő, sápadt és beteges női alakra, akiről fokozatosan derül ki, ki is valójában.