De most lesz. Jövő februárban mutatják be a nemes egyszerűséggel LEGO – A film címmel ellátott animációs filmet, amiben legófigurák lesznek a szereplők, és nem csak a sima, békekebeli, sárgafejű bábuk, hanem Batman, a Csodanő, Tini Nindzsa Teknőcök és NBA-kosárlabdázók is. A Derült égből fasírt rendezői csinálják a filmet, az eredeti hangok között lesz Will Ferrell és Morgan Freeman. Nem tudjuk, hogy mit gondoljunk a filmről, egyelőre inkább várjuk. Előzetes és plakát.
A Sin City 2. részének premierjét sajnos elhalasztották jövő nyárra, de Robert Rodriguez addig sem tétlenkedik, és most kiadta a Two Scoops című rövidfilmet, amit a rajongóival közösen csinált. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a tizenkét perces kisfilm egyes motívumait a rajongók találták ki, és néhányuknak a fényképe is látható a filmben. Ami egyébként leginkább egy élőszereplős Scooby Doo-epizódra emlékeztet, kutya helyett ikerlányokkal.
Újságosoknál már kapható a Hihetetlen Pókember új száma, amiben továbbra is az eredetileg a Friendly Neighborhood Spider-Man címben megjelent történetek egyike olvasható. Az előző részben egy eddig ismeretlen Mysterio ejtette túszul annak a középiskolának a diákjait, ahol Peter Parker is tanít, most pedig az eredeti Mysterio, Quentin Beck is megérkezik. Ez így bonyolultnak tűnhet, de Peter David az író, úgyhogy mindenki jól fog szórakozni. Kattintás után borító és előzetes oldalak.
A nyár egyik legjobban várt filmje Superman sokadik visszatérése, annak ellenére, hogy az idén 100. életévét betöltő szuperhős filmadaptáció korábban sorra csalódást okoztak. A 2013-as változat jelesül nem a legutóbbi kudarcot folytatja, hanem teljesen előröl kezdi a történetet, nem a retro hangulat, hanem sokkal inkább a Batman: Kezdődik! szellemében. Vajon Nolan produceri jelenléte elég ahhoz, hogy Zack Snyder jelenlétét ellensúlyozza?
Miközben még A csodálatos Pókember 2. részét sem mutatták be (jövő nyáron lesz a premier), a Sony máris kitűzte a 3. és 4. rész bemutatóját 2016 és 2018 nyarára. A Pókember-reboot első darabja is úgy épült fel, hogy hagyjon lehetőséget a folytatásokra, és a második rész stáblistája is ezt ígéri, tekintve, hogy Norman és Harry Osborn, valamint Mary Jane Watson is színre lép a filmben, közülük pedig gyaníthatóan nem mindenki kap majd nagy szerepet.
James Franco eddig is híres volt arról, hogy egyszerre ír, költ, szerepel, rendez és fest, most pedig az interneten gyűjtene pénzt új filmtervéhez. Franco az Indiegogo portálon keresztül tenne szert félmillió dollárra, ezzel csatlakozik a netes crowdfunding (vagyis a közönség által adományozott összegekre építő) projektek híveihez – eddig a Veronica Mars-film és A régi környék folytatását előkészítő Zach Braff vette igénybe a crowfunding lehetőségét.
A 444.hu értesülései szerint elfogtak két magyar kalózt, akik illegálisan töltöttek fel szinkronhangsávot amerikai filmek kamerás (moziból felvett) verzióihoz. A magyar nyomozók az amerikai mozgóképszövetség, az MPAA információi alapján kezdtek vizsgálódni, és június elején elfogták a Muxuj és RNI nicknévre hallgató feltöltőket.
A The Wrap értesülései szerint Gary Oldman rendezői szerepre készül: Flying Horse címmel dolgozná fel Eadweard Muybridge életét. A 19. században élt Muybridge tevékenysége úttörő szerepet játszott a mozgókép feltalálásában és a technológia továbbfejlesztésében: nevéhez fűződik a híres Békaugrás-tanulmány, ami már a mozgókép közvetlen elődjét jelentette. Ami kevésbé közismert, hogy Muybridge 1874-ben megölte azt a színikritikust, aki viszonyt folytatott a feleségével.
Leonardo DiCaprio nagyon szeret felfoghatatlanul gazdag aranyifjak bőrébe bújni. Jól példázza ezt az Aviátor és A nagy Gatsby után a The Wolf of Wall Street is, aminek most jött ki az első előzetese. Martin Scorsese új filmje (mely az ötödik, DiCaprióval közös munkája) a ’90-es évek egyik nagy port kavart tőzsdei csalását, Jordan Belfort ügyét dolgozza fel – ő az a fiatal bróker, aki nem egészen törvényesen tesz szert nagyon gyorsan nagyon sok pénzre.
Az előjátszásban már vetített Szemfényvesztők volt a legnézettebb film a hétvégén a magyar mozikban, ezzel maga mögé utasítva a Másnaposok 3.-at, a dobogóra még A Föld után fért fel. A premierek közül a Gyakornokok a negyedik helyen kezdett, nem a legerősebb nyitás. A Sötétségben - Star Trek a 10. helyre csúszott vissza, miközben a két hónapja műsoron lévő Vasember 3. még mindig a nyolcadik. Heti adatok.