Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar és az Odeon közös szervezésében már másfél éve nagy sikerrel működik a Bárczi Filmklub, mely idén az Örökmozgó Filmmúzeumban kerül megrendezésre minden csütörtökön este. A hathetes program során nemcsak vetítésekre, hanem ezekhez kapcsolódó beszélgetésekre is sor kerül majd szakemberek bevonásával.
A rendezvénysorozat azzal a céllal jött létre, hogy a segítő-gyógyító hivatásra készülők, és a már azt gyakorló szakemberek számára egy lehetséges új fórum nyíljon, mely amellett, hogy tartalmas kikapcsolódást biztosít, olyan filmeket mutat be, melyek szakmailag is gondolatébresztők, s a történetek segítségével saját munkájuk és segítő énjük is új szempontokat kaphasson.
Az őszi félévben a játék-határok a téma, amelyhez a következő témaköröket szeretnék beemelni a filmvetítések után tartandó beszélgetésekbe: a játék szerepe a gyógypedagógiai terápiákban, a játék, ami eldurvul, játék és fantáziavilág, játékszenvedély, művészetterápia, csapatépítő játékok.
A filmklub állandó moderátora Teszler Tamás, az Odeon munkatársa. Vendégek a témában érintett gyógypedagógusok, pszichológusok és művészetterapeuták.
A programokról, vendégekről és a filmekről többet a Facebookon (Bárczi Filmklub, Odeon Underground, Örökmozgó Filmmúzeum) illetve itt olvashatnak: http://barczifilmklub.blogspot.hu/
PROGRAM:
A vetítések csütörtökönként 19.00-kor kezdődnek (kivétel október 25-én /20.00/).
OKTÓBER 11. Rém hangosan és irtó közel (r.: Stephen Daldry) vendég: Szvatkó Anna (klinikai szakpszichológus), Ódor Ágnes (gyógypedagógus)
OKTÓBER 18. Ben X (r.: Nic Balthazar) vendég: Stefanik Krisztina (pszichológus, autizmus-szakértő), Fromann Richárd (szociológus, médiakutató)