Ma este kerül sor a The Croods című animációs film első vetítésére, méghozzá a 63. Berlinale keretein belül, azonban versenyen kívül. A rendezőpárosként először együtt dolgozó Kirk DeMicco és Chris Sanders 3D-ben készült alkotása a hazai mozikban majd március második felében lesz látható. A karaktereknek többek között Nicholas Cage és Emma Stone kölcsönözték hangjukat.
A történet főhősei a Crood család tagjai, akik kénytelen elhagyni otthonukat, miután a kőkorszak elpusztítja barlangjukat. Az anyatermészet kísérletező kedvében jár még, sorra alkotja a furcsábbnál furcsább lényeket, közben pedig a kontinens is befejezetlen még. Vajon mi kell a túléléshez, és kire kell hallgatni, a bölcs idősebbre, vagy az új ötletektől hemzsegő fiatalabbra?
A filmhez már elérhető magyar nyelvű előzetes is, íme: