Két nap múlva veszi kezdetét az idén 63. alkalommal megrendezésre kerülő Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, mely idén február 7-17. között kerül megrendezésre. Ezúttal a Berlinale Classics kínálatát mutatjuk be, mely tovább bővül ettől az évtől. Olyan felújított filmeket mutatnak be a fesztivál során, melyek kérdés nélkül sorolhatók a filmklasszikusok sorába, valamint elfeledett és újra felfedezett alkotások is vetítésre kerülnek.
Idén öt mestermű kerül vetítésre, melyek között megtalálható Alfred Hitchcock legendás krimije, a Gyilkosság telefonhívásra 1954-ből. Európában először lesz látható a Warner Bros által készített 3-D változat.
Ugyanabban az évben készült Elia Kazan Rakparton című klasszikusa, mely szintén a vetített filmek között szerepel. A nyolc Oscar-díjjal jutalmazott alkotás felújított változata, melyben Marlon Brando látható, most először lesz látható.
Nemzetközi premierre is sor kerül, méghozzáYasujirō Ozu Tokiói történet című 1953-as drámája lesz látható, szintén a felújított változat.
A szekció egyik fénypontja a bemutatójának idén 100. évfordulóját ünneplő A prágai diák, a német némafilm hírnevének elindítója. Hanns Heinz Ewers alkotásának digitalizálását a müncheni Filmmuseum végezte.
Végül pedig szintén bemutatásra kerül egy valamivel későbbi mű is, Bob Fosse 1972-es musicalje, a Cabaret. Az 1930-as évek Berlinjében játszódó történet egy hírhedt, dekadens várost ábrázol, Liza Minellivel a főszerepben.