Félidőhöz érkezett a 62. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál, mely idén február 9-19. között kerül megrendezésre a német fővárosban. Az idei Berlinale egy új helyszín mellett döntően magasabb számú alkotással és résztvevővel büszkélkedhet, eddig pedig több, mint 250 ezer jegy kelt el a vetítésekre. A látogatók találkozhattak többek között Angelina Jolie-val, Isabelle Huppert-tel és Christian Bale-lel is, akitől Meryl Streep vehette át az Arany Medve Életműdíjat.
A Berlinale alatt megrendezésre kerülő filmvásár egyike a világ három legfontosabbjának, idén 400 kiállító standját tekinthetik meg az odalátogatók. A vásáron a Magyar Nemzeti Filmalap 52 magyar játékfilmet képvisel, köztük A vizsga és Az ember tragédiája című filmeket.
A versenyben lévő alkotások közül tegnap láthatták először a nézők Billy Bob Thornton legújabb rendezését, a Jayne Mansfield's Car-t, melyben Robert Duvall, John Hurt, Kevin Bacon és Robert Patrick mellett a rendező is szerepel. A dráma két családot mutat be 1969-ben, akiket egy asszony halála hoz össze. Naomi kétszer házasodott, és a két család találkozásával a dél és a régi világ ütközik össze.
Ursula Meier Léa Seydoux és Kacey Mottet Klein főszereplésével készítette el szintén versenyben lévő alkotását, mely angolul a Sister ( L'enfant d'en haut) címet kapta. A svájci-francia koprodukcióban készült alkotás egy svácji síparadicsomban játszódik, főhősei pedig a 12 éves Simon, aki munkanélküli nővérével él a közeli völgyben. Simon keresetkiegészítésként gazdag turisták sífelszereléseit lopja el, azonban egy új kapcsolat során átlépi a határokat, mely konfliktushoz vezet a testvérek között. Rájönnek, hogy mindketten menekülnek valami elől.
A Berlinale honlapjára folyamatosan töltik fel emellett a szervezők a beszélgetésekről készült videókat, rendezők és országok videóüzeneteit, valamint a fesztiválon készült képeket. A mai nap folyamán egy magyar vonatkozású videóüzenet is kikerült, melyben Kocsis Ágnes rövidfilmjéből látható egy jelenet. A Magyarország 2011, melyet az idei Magyar Filmszemlén is bemutattak, több magyar rendező közös alkotása. A videóval, mely ide kattintva látható, a magyar film létezésére próbálják felhívni a figyelmet.