Az idei Berlinale Retrospektív az 1922 és 1936 között filmtörténelmet írt legendás német-orosz filmstúdió, a Mezhrabpom-Film és német vállalata, a Prometheus filmjeit fedezi fel újra, melyet Moisei Aleinikov és Willi Münzenberg alapítottak. Határtalan lelkesedésük az új filmes narratívák iránt, valamint politikai elkötelezettségük és ötleteik adták alapját az egyedülálló vállalkozásnak. A Berlinale során az ebben az időszakban készült filmekből látható összeállítás The Red Dream Factory néven.
A vállalat működése során több, mint 600 film elkészültét tette lehetővé, azonban tizennégy éves fennállásának gyors véget vetett a hitleri és sztálini rezsim. A Moszkvában és Berlinben működő vállalat többek között olyan filmek gyártásával írta be nevét a történelembe, mint Pudovkin Szentpétervár végnapjai és Dzsingisz kán amulettje című filmjei, Boris Barnet alkotásai, német oldalról pedig Leo Mittler filmjei. A Retrospektív több mint negyven filmet mutat majd be a Berlinale során, köztük néma- és hangosfilmeket is, előbbieket élőzenés kísérettel. A filmek mellett beszélgetésekre és könyvbemutatókra is sor kerül, valamint levetítik Eisenstein Október című filmjét is, mely ugyan nem a Mezhrabpom-ban készült, azonban szorosan kapcsolódik a bemutatott korszakhoz.
Dzsingisz kán amulettje
A stúdió - amellett, hogy az orosz film olyan klasszikus alkotásainak elkészülésésében vett részt, mint az említett Pudovkin-filmek - az emberek mindennapjai körül forgó témákra koncentrált. A különböző műfajú, művészileg kifinomult alkotások lázba hozták a közönséget, valamint nagy hatással voltak az európai országok avantgárd filmművészetének kialakulására.
Aleita
Látható lesz többek között Yakov Protazanov Aleita című alkotása, melyet az első orosz sci-fi-nek tartanak; a fiatalon elhunyt egyfilmes Margarita Barskaya-tól a Rvanye Bashmaki (Szakadt cipők)mely Németország náci megszállása idején játszódik, hősei pedig gyerekek; Aleksandr Andriyevsky robotos sci-fi-je, a Gibel Sensatsii; valamint a Szovjetunió első animációs alkotásai és első hangosfilmje, Nikolai Ekk Putyovka v zhizn című drámája, melyért Ekk az 1932-ben megrendezett Velencei Filmfesztiválon a legmeggyőzőbb rendező díját vehette át.
Putyovka v zhizn
Részletes program és bővebb információ a 2012-es Berlinale Retrospektívjéről ide kattintva található.