Kijött az új mozielőzetes a 3D-ben készülő, IMAX-mozikra szabott Metallica-koncertfilmhez, a Through the Neverhez. A filmet Antal Nimród rendezi, akinek ez a negyedik amerikai filmje az Elhagyott szoba, a Ragadozók és A szállítmány után. Az előzetes többet ígér szimpla koncertfilmnél: egy apokaliptikus nagyvárosba érkező fiút látunk, és csak utána érkezik az együttes. Kattintás után videó.
Javában tart a 66. Cannes-i Filmfesztivál, ahol ugyan csak egyetlen magyar film, Nagy Dénes Lágy eső című rövidje szerepel a kísérőprogramban (a Rendezők Kéthete – Quinzaine des réalisatuers – szekcióban), de a filmvásáron több hazai alkotást is árulnak a külföldi forgalmazóknak. Cannes az új filmek bemutatkozási lehetősége mellett ugyanis a legjelentősebb filmvásár, ahol a nagy nemzetközi forgalmazó cégek értékesítik portékájukat az egyes országokon belüli forgalmazóknak – az pedig egyáltalán nem ritka, hogy félkész, vagy rosszabb esetben csupán stáblista vagy forgatókönyv alapján találnak gazdára a filmek.
Mától öt új filmet vetítenek a mozikban. A legnagyobb várakozás Michel Gondry Tajtékos napokját övezi, de Vin Dieselék is mennek egy sokadik kört a Halálos iramban legutóbbi felvonásában. Lesz még egy kanadai vígjáték és két animációs film is.
Nem elég magyarnak lenni - tehetség is kell! címmel mától hatnapos retrospektív filmsorozatot indít a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és az Örökmozgó. A vetítéseken olyan klasszikussá vált némafilmekkel találkozhat a közönség, amelyek készítésében magyar alkotók is kulcsszerepet játszottak, Németországtól Anglián át Hollywoodig.
A Lore május eleji bemutatója óta számos vitát generált az art mozik nézői között. A magyar közönség különösen érzékenynek bizonyult a témafelvetésre, ez adta az ötletet, hogy egy kerekasztal-beszélgetésen neves szakemberek elemezzék a művet, annak nemzetközi és hazai összefüggéseit: május 29-én este az Uránia Nemzeti Filmszínházban Enyedi Ildikó, György Péter, Ungváry Krisztián és Varga Balázs beszélget a filmről.
Magyarországon ma is égetően aktuális kérdés a 20. század történelmi traumáival való elszámolás problémája. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy sem Trianon, sem a II. világháború, de még ’56 megítélése és emlékezete sem egyértelmű. A múlt felvállalása, az emlékezetpolitika feladatai tekintetében közmondásosan a németek számítanak a legjobb példának. Kritika Rachel Seiffert kisregényéről.
Először jelent meg Magyarországon önálló Vasember-kötet. A szuperhős harmadik filmjének sikere bizonyítja, hogy itthon is egyre többen szeretik Tony Starkot – ebben bízik a Gyilkológép című kötet kiadója is. A képregény története lazán kapcsolódik a Vasember 3.-hoz, mivel a közvetlen előzményt jelentő Extremis-sztori szolgált Shane Black filmjének alapjául. Fülszöveg és borító kattintás után.