Szeptember 8-án este a Vörösmarty moziban kihírdették a 8. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjazott alkotásait. Idén a beérkezett 1844 alkotás közül 86 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, melyet a többi kísérőprogram mellett a helyszínen tekinthettek meg az érdeklődők, az alkotókkal és a nemzetközi zsűrivel közösen.
A Solide Art Bt. által készített BuSho szobrocskák valamint a Soltész Reklámügynökség és a Filmvilág által felajánlott előfizetések mellett, idén egy különdíjat is felajánlott a Budapest Film Akadémia, mely egy féléves ösztöndíj az intézménynél. Hódi Jenő, az akadémia igazgatója röviden értékelte a látottakat, majd kihirdette a nyertest, aki nem más, mint a brit Dave Fulton, Pay First című filmjéért. Ezután következhettek a Nemzetközi zsűri díjazottjai, melynek tagjai voltak az idei fesztiválon: Vezér Éva, filmes szakember, Nicky Gogan, dublini film producer, Zoran Šmid médiaoktató Szlovéniából és a BuSho zsűri egyetlen állandó tagja, Wolfgang Leis , marketing guru.
Szerencsére idén is volt több magyar díjazott, akik átvehették díjaikat, mint például Nagy Bálint, a Porcukor című filmben nyújtott munkájáért, melynek rendezője Schwechtje Mihály vagy a legjobb koncepcióért Zsély Csillá, az Éjszaka című alkotásért. A legjobb látvány díját vehette át a fesztiválon vendégeskedő orosz rendező, Vadim Viner, Cabbagemincer című filmjéért.
Minden évben a legjobb válogatást beküldő stúdió vagy filmiskola is díjazásra kerül, melyet idén a spanyol Banatu Filmak érdemelt ki.
2012 Bronz Busho díjának nyertese, I have a boat, rendezője a német Nathan Nill. Az Ezüst BuSho-díjat kapta a Csicska című film, rendezője Till Attila, az idei BuSho fődíjának nyertese pedig a Na wewe, You too, melynek rendezője a belga Ivan Goldschmidt.
A 8. BUSHO FESZTIVÁL DÍJAZOTT ALKOTÁSAI: BuSho 2012 BFA KÜLÖNDÍJA: Pay First – Dave Fulton, Egyesült Királyság BuSho 2012 LEGJOBB VÁLOGATÁS DÍJA: Banatu Filmak, Spanyolország BuSho 2012 LEGJOBB ANIMÁCIÓ DÍJA: The Pub – Joseph Pierce, Egyesült Királyság BuSho 2012 LEGJOBB KÍSÉRLETI FILM DÍJA: 25km2 – Jana Minarikova, Szlovákia BuSho 2012 LEGJOBB VÍGJÁTÉK DÍJA: Oh Sheep! – Gottfried Mentor, Németország BuSho 2012 LEGJOBB OPERATŐR DÍJA: Nagy Bálint – Porcukor (rendező Schwechtje Mihály) BuSho 2012 A LEGJOBB KONCEPCIÓ DÍJA: Zsély Csilla – Éjszaka, Magyarország BuSho 2012 A LEGJOBB LÁTVÁNY DÍJA: Cabbagemincer – Vadim Viner, Oroszország 2012 BRONZ BUSHO DÍJ: I have a boat – Nathan Nill, Németország 2012 EZÜST BUSHO DÍJ: Csicska – Till Attila, Magyarország 2012 ARANY BUSHO DÍJ: Na wewe / You too – Ivan Goldschmidt, Belgium