Steven Spielberg 1975-ben készítette el azóta kultikussá vált filmjét, a Cápát, melyért a rákövetkezendő évben három Oscar-díjat vihettek haza az alkotók, többek között a legjobb eredeti filmzenéért járó szobrocskát. A filmet most az Universalnak köszönhetően felújítva láthatja a közönség Cannes-ban.
A digitális kor elérkeztével 2004-ben úgy döntöttek a Cannes-i Filmfesztivál szervezői, új kategóriát hoznak létre a fesztiválon belül, melyben klasszikus filmek felújított verzióit vetítik majd le. Az azóta a fesztivál fontos részévé vált Cannes Classics egyúttal tiszteleg azelőtt a munka előtt is, melyet produkciós cégek, filmkönyvtárak és nemzeti archívumok végeznek szerte a világon a filmvilág remekműveinek megőrzése érdekében.
A Cannes Classics idei programjában 13 játékfilm, két rövidfilm, egy koncertfilm és négy dokumentumfilm kerül bemutatásra, melyek közül csak az egyik Steven Spielberg Cápa című filmje.
A Cápa bemutatója után hamarosan jelenséggé vált, mely örökre megváltoztatta a filmipart, és mely mindmáig a filmtörténet egyik leghatásosabb és legbefolyásosabb alkotása, köszönhetően többek között az elképesztő filmzenének. A történet egy óceánparti kisvárosban játszódik, melyet egy veszélyes fehér cápa tart rettegésben. A város rendőrfőkapitánya, egy fiatal tengerészbiológus és egy cápavadász fognak össze, hogy elpusztítsák a szörnyet, mielőtt újra támadna. A főbb szerepekben Roy Scheider, Robert Shaw és Richard Dreyfuss látható, és bár nem a felújított változatból, de íme egy rövid részlet a filmből: