Antonio Mendez Esparza spanyol rendező első nagyjátékfilmje, az Aqui y alla nyerte a Kritkusok Hetének Nagydíját, mely program a Cannes-i Filmfesztivállal egyidőben kerül megrendezésre a Francia Filmkritikusok szervezésében. Az idén ötven éves rendezvény célja fiatal tehetségek, valamint első- és másodfilmes rendezők bemutatása.
A spanyol Antonio Mendez Esparza, aki a Columbiai Filmművészeti Egyetemen végzett, már bemutatkozó rövidfilmjével is több fesztiválon nyert díjat, első játékfilmjével pedig a franciákat is sikerült meggyöznie, így ő viheti haza a hét, a szekcióban bemutatott játékfilm közül a legjobbnak járó díjat.
A film főhőse Pedro, aki évekig Amerikában dolgozott, és ezek után tér haza Mexikóba családjához, akiknek összegyűjtött pénzével jobb életet szeretne biztosítani. Lányai felnőttek, míg távol volt, és távolságtartóak vele, ennek ellenére örül minden percnek, melyet családjával tölthet. Pedro annak is örül, hogy a helyiek jó termést várnak, és a közeli városban is akad munka. Ennek ellenére egyre többen vágyódnak a határ másik oldalára, egy jobb élet felé, így az a fiatal fiú is, akivel Pedro a földeken dolgozva találkozik, és akinek mentorává válik. A férfi minden napja külön küzdelem, mégis abban reménykedik, hogy úgy tudja megteremteni a nyugodt életet családjának, hogy nem kell őket újra elhagynia.
Az Aqui y alla egy történet a reményről, valamint azokról az emlékekről és veszteségekről, amiket magunk mögött hagyunk.