Életének 82. évében elhunyt Palásthy György Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, a Hahó, Öcsi!, az Égigérő fű vagy a Meztelen diplomata című filmek rendezője. Játékfilmek mellett számos tévéfilmet is rendezett, többek között az 1968-ban készült, Bors című tizenöt részes magyar sorozatot, azonban leginkább gyerekfilmjeiről vált híressé.
Palásthy György 1931. január 12-én született Esztergomban. 16 éves korában nyert meg egy irodalmi pályázatot, melyet követően 1950-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1954-ben végzett filmrendezői szakon. 1954–től a Mafilm munkatársa lett.
Első munkája az 1959-ben készült Kölyök című film forgatókönyvének írása volt, rá két évre készítette el első önálló játékfilmjét, a Mindenki ártatlan? című alkotást, melyet számos népszerű játékfilm követett. Legnépszerűbb alkotásai közé tartozik a Hahó, Öcsi! című 1971-es alkotás, mely Török Sándor gyerekkönyvéből készült, Kovács Krisztián főszereplésével. Szintén gyerekeké a főszerep az Égigérő fű 1979-ben bemutatott magyar mesefilmjében, mely Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszálcímű regénye nyomán készült.
A szeleburdi család című filmje a nyolcvanas évek egyik ikonikus alkotása, melyben a háromgyermekes, értelmiségi Faragó család kissé zsúfoltan éli mozgalmas, ám tagjainak teljes autonómiát biztosító életét a kicsire méretezett budapesti lakásban, míg a szomszédban az újgazdag Belviziék konvencionálisan és célirányosan élnek minden luxussal berendezett lakásukban, magányra ítélve egyetlen gyermeküket.
A rendszerváltás után mindössze két filmje készült, az 1997-ben rendezett Retúr, valamint a 2001-ben bemutatott A szalmabábuk lázadása, mely Pest-Budán játszódik a világosi fegyverletétel után.
A rendezés mellett Palásthy az 1959-ban alakult Balázs Béla Stúdió egyik első vezetője volt. 1960–tól az MTV-nek is dolgozott, valamint a Filmművészeti Szövetség elnökségi tagja volt.