51 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Susanne Lothar német színésznő, Michael Haneke egyik kedvenc színésznője, aki számos olyan alkotásban szerepelt, melyeket a hazai mozik is bemutattak. Lothar Haneke mellett dolgozott együtt többek között Stephen Daldry-val is, de szerepelt számos tévéfilmben és sorozatban is.
Haneke-vel először 1997-ben A kastély című filmben dolgozott együtt, majd ezt követte a Furcsa játék, A zongoratanárnő és A fehér szalag, közben pedig szerepelt Costa Gavras Ámen című filmjében, Stephen Daldry A felolvasó című drámájában, legutolsó befejett munkája pedig a januárban mozikba kerülő Anna Karenina volt, Joe Wright rendezésében.
Lothar 1960-ban született, színész szülők gyermekeként, első igazán nagy elismerését pedig 1983-ban kapta első filmes szerepéért, méghozzá a Német Filmintézettől. Élete során több, mint 70 filmben szerepelt, leginkább azonban mégis a Haneke-vel közösen készített filmjei teszik emlékezetessé.