Ugyan itthon csak kilenc nap múlva kerül mozikba a régóta várt A sötét lovag - Felemelkedés (16), azonban a várakozást megkönnyítendő holnap este, azaz július 18-án élőben lesz látható a film londoni premierje, melyen az alkotók nagy része jelen lesz. A Christian Bale, Tom Hardy, Anne Hathaway és Gary Oldman szereplésével,Christopher Nolan rendezésében készült Batman-film a harmadik közös munkájuk.
A londoni premier közvetítése itt lesz majd látható helyi idő szerint körülbelül este fél héttől, és előreláthatólag másfél óra lesz.
Nyolc év telt el azóta, hogy egy szörnyű éjszakát követően Batman nyom nélkül eltűnt. Magára vállalta Harvey Dent államügyész minden vétkét, és a hősből üldözött bűnöző lett. Önfeláldozása azonban nem volt hiábavaló: a Dent-törvénynek köszönhetően Gotham békés várossá vált. Átmenetileg. A városban feltűnik egy macskajelmezes betörő, aki sötét titkokat rejteget; és megérkezik Bane is, a különös álarcot viselő, gátlástalan bűnöző. Bruce Wayne féltve őrzött magánya nem tarthat örökké, a városnak ismét szüksége van a Sötét Lovagra. Annak ellenére tehát, hogy hírneve fényét veszti a Fekete Lovag esetei és Dent bűntényeinek magára vállalása után, Batman Gotham City segítségére siet, mikor Bane a várost fenyegeti. Ám a köpönyeg és az álarc ellenére úgy tűnik, Bane legyőzhetetlen.