2012. november 16 -18 között három napos kerekasztal-beszélgetésekkel egybekötött Filmfesztivált szervez az Örökmozgó, Ember Judit rendezőnő halálának 5. évfordulója alkalmából,a Legbetiltottabb filmes - Ember Judit Filmfesztivál elnevezéssel. A három nap alatt a rendezőnő számos filmje látható lesz, köztük az egyik legismertebb, a Fagyöngyök is.
Soha nem készített filmet meggyőződése ellenére. Ember Judit elsősorban szociografikus jellegű dokumentum-, illetve dokumentarista játékfilmeket készített. A rendezőnő alkotásai kivétel nélkül súlyos és – sokszor – elhallgatott társadalmi, politikai kérdésekről szólnak, 1969 és 1996 között eltelt három évtized alatt oknyomozó filmjeivel a 20. századi magyar történelem számos fehér foltját tárta fel.
A fesztiválon szerepelnek azok a filmek, amelyeket egykor zártkörű rendezvényeken vetítettek, amelyek nem kerültek mozi forgalmazásba, amelyek illegális kazettákon jártak körbe a barátok és érdeklődők között.
Az elismerés későn jött, a díjakhoz, a kitüntetésekhez a változás kellett. Ember Judit azonban nem a sikerért készített filmeket. Fontosnak tartotta, hogy a tanúk emlékezzenek és emlékeztessenek.
A belépés díjtalan, bővebb információ pedig ide kattintva található.