A 64. Emmy-díjátadó gála szeptember 23-án éjjel élőben, eredeti nyelven lesz látható az HBO műsorán, majd szeptember 29-én feliratos változatban is vetíti a csatorna a gálát. Kerry Washington színésznő és Jimmy Kimmel – aki az idei Emmy-gála házigazdája is lesz – július 19-én jelentette be a 64. Primetime Emmy jelöltjeit. A legtöbb jelölést az American Horror Story és a Reklámőrültek kapta.
A televíziós csatornák közül az HBO kapta a legtöbb jelölést, produkciói közül az irodalmi Nobel-díjas regényíró, novellista, újságíró Ernest Hemingway és harmadik felesége, az úttörő haditudósítónő, Martha Gellhorn szenvedélyes szerelmét, viharos házasságát bemutató Hemingway és Gellhorn áll az élen 15 jelöléssel, Terence Winter sorozata, a Gengszterkorzó és a Julianne Moore főszereplésével készült Game Change (Harc az elnökségért) 12-12 jelöléssel a második helyezett a csatorna kínálatában, a harmadik helyen pedig kedvenc fantasy-sorozatunk, a Trónok harca végzett, 11 jelöléssel. Az újonc Csajok is a jelöltek között szerepel, akárcsak Az alelnök című politikai szatíra.
A már kiosztott kreatív Emmy díjak közül a csatorna 17 darabot hozott el, a legsikeresebb a Trónok Harca volt, amely 6 jelölését váltotta díjra. A fantasy sorozatot a művészeti rendezésért, a vizuális effektekért, a jelmezekért, a hangvágásért, a hangkeverésért és a sminkért díjazták. Az HBO több sorozata és filmje kapott díjat: Harc az elnökségért, Csajok, Hemingway és Gellhorn, Boardwalk Empire – Gengszterkorzó, Félig üres és a Martin Scorsese rendezte George Harrison: Living In The Material World.
A vasárnapi díjátadó jelöltjeinek teljes listája:
Legjobb vígjátéksorozat Agymenők Félig üres Csajok Modern család A stúdió (30 Rock) Az alelnök (Veep)
Legjobb női főszereplő (vígjátéksorozat) Lena Dunham, Csajok Melissa McCarthy, Mike és Molly Zooey Deschanel, New Girl- Új lány Edie Falco, Jackie nővér Amy Poehler, Városfejlesztési osztály Tina Fey, A stúdió (30 Rock) Julia Louis-Dreyfus, Az alelnök (Veep)
Legjobb férfi főszereplő (vígjátéksorozat) Jim Parsons, Agymenők Larry David, Félig üres Don Cheadle, House Of Lies Louis C.K., Louie Alec Baldwin, A stúdió (30 Rock) Jon Cryer, Két pasi – meg egy kicsi
Legjobb női mellékszereplő (vígjátéksorozat) Mayim Bialik, Agymenők Kathryn Joosten, Született feleségek Julie Bowen, Modern család Sofia Vergara, Modern család Merritt Wever, Jackie nővér Kristen Wiig, Saturday Night Live
Legjobb férfi mellékszereplő (vígjátéksorozat) Ed O'Neill, Modern család Jesse Tyler Ferguson, Modern család Ty Burrell, Modern család Eric Stonestreet, Modern család Max Greenfield, New Girl- Új lány Bill Hader, Saturday Night Live
Legjobb női vendégszínész (vígjátéksorozat) Dot-Marie Jones, Glee – Sztárok leszünk! Maya Rudolph, Saturday Night Live Melissa McCarthy, Saturday Night Live Elizabeth Banks, A stúdió (30 Rock) Margaret Cho, A stúdió (30 Rock) Kathy Bates, Két pasi – meg egy kicsi
Legjobb férfi vendégszínész (vígjátéksorozat) Michael J. Fox, Félig üres Greg Kinnear, Modern család Bobby Cannavale, Jackie nővér Jimmy Fallon, Saturday Night Live Will Arnett, A stúdió (30 Rock) Jon Hamm, A stúdió (30 Rock)
Legjobb forgatókönyv (vígjátéksorozat) Chris McKenna-Balfékek (Community) Lena Dunham -Csajok Louis C.K. - Louie Amy Poehler - Városfejlesztési osztály Michael Schur- Városfejlesztési osztály
Legjobb rendezés (vígjátéksorozat) Robert B. Weide, Félig üres Lena Dunham, Csajok Louis C.K., Duckling Jason Winer, Modern család Steven Levitan, Modern család Jake Kasdan, New Girl - Új lány
Legjobb női főszereplő (drámasorozat) Glenn Close, A hatalom hálójában (Damages) Michelle Dockery, Downton Abbey Julianna Margulies, A férjem védelmében Kathy Bates, Harry's Law Claire Danes, Homeland Elisabeth Moss, Reklámőrültek
Legjobb férfi főszereplő (drámasorozat) Steve Buscemi, Boardwalk Empire - Gengszterkorzó Bryan Cranston, Totál szívás (Breaking Bad) Michael C. Hall, Dexter Hugh Bonneville, Downton Abbey Damian Lewis, Homeland Jon Hamm, Reklámőrültek
Legjobb női mellékszereplő (drámasorozat) Anna Gunn, Totál szívás (Breaking Bad) Maggie Smith, Downton Abbey Joanne Froggatt, Downton Abbey Archie Panjabi, A férjem védelmében Christine Baranski, A férjem védelmében Christina Hendricks, Reklámőrültek
Legjobb férfi mellékszereplő (drámasorozat) Aaron Paul, Totál szívás (Breaking Bad) Giancarlo Esposito, Totál szívás (Breaking Bad) Brendan Coyle, Downton Abbey Jim Carter, Downton Abbey Peter Dinklage, Trónok harca Jared Harris, Reklámőrültek
Legjobb női vendégszínész (drámasorozat) Martha Plimpton, A férjem védelmében Loretta Devine, A Grace klinika Jean Smart, Harry's Law Julia Ormond, Reklámőrültek Joan Cusack, Szégyentelenek Uma Thurman, Kasszasiker (Smash)
Legjobb férfi vendégszínész (drámasorozat) Mark Margolis, Totál szívás (Breaking Bad) Dylan Baker, A férjem védelmében Michael J. Fox, A férjem védelmében Jeremy Davies, A törvény embere Ben Feldman, Reklámőrültek Jason Ritter, Vásott szülők (Parenthood)
Legjobb forgatókönyv (drámasorozat) Julian Fellowes, Downton Abbey Alex Gansa, Howard Gordon & Gideon Raff, Homeland Andre Jacquemetton & Maria Jacquemetton, Reklámőrültek Semi Chellas & Matthew Weiner, Reklámőrültek Erin Levy & Matthew Weiner, Reklámőrültek Legjobb rendezés (drámasorozat) Tim Van Patten, Boardwalk Empire- Gengszterkorzó Vince Gilligan, Totál szívás Brian Percival, Downton Abbey Michael Cuesta, Homeland Phil Abraham, Reklámőrültek
Legjobb minisorozat vagy film American Horror Story Game Change Hatfields and McCoys Hemingway and Gellhorn Luther Sherlock