Múlt héten került kihirdetésre a 2013. januárjában megrendezésre kerülő Golden Globe-jelöltjeinek listája, ezek közül választja majd ki HFPA a nyerteseket a 70. alkalommal. Az Oscar előszobájának is tekintett díjátadó nevezettjei között számos olyan alkotás található, mely már látható volt a hazai mozikban, vagy nemsokára bemutatásra kerül, ezek közül csemegéztünk most.
Nagyjából egy hónapja került itthon bemutatásra Ben Affleck Az Argo-akció (16) című filmje, mely idén a második legtöbb jelölést kapta Steven Spielberg Lincoln-filmje után. A történet 1979-ben Iránban játszódik, és például a Puskin moziban még látható.
A legjobb filmdráma kategóriában emellett többek között a csütörtökön mozikba kerülő Pi élete (12) száll majd versenybe Ang Lee rendezésében, melyről már olvasható kritikánk, ide kattintva. A regényadaptáció főhőse 227 napot tölt egy mentőcsónakban a Csendes óceánon kettesben egy Richard Parker nevű bengáli tigrissel.
A legjobb musical/vígjáték kategóriában versenyez az itthon karácsony után mozikba kerülő A nyomorultak (12) című musical Anne Hathaway, Russell Croweés Hugh Jackman főszereplésével, utóbbit a legjobb férfiszínésznek is jelölték a kategóriában. Szintén adaptáció, mely a XIX. századi Franciaországban játszódik, és az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól – az emberi lélek túlélésének időtlen testamentuma.
Természetesen nem maradhatott le a listáról a legújabb Quentin Tarantino film sem, a Django elszabadul (16), mely a legjobb filmdráma mellett több másik díjnak is örülhet majd esetleg január 13-án. Leonardo DiCaprio és Christoph Waltz például a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában mérettetik majd meg.
Az animációk között is van olyan, ami már bemutatásra került itthon, és olyan is, ami még nem, előbbiek közül az egyik a még látható Rontó Ralph (6), akinek főhőse nem elégedett saját sorsával játékában.
A legtöbb jelölést, szám szerint hetet, az elején már említett Steven Spielberg-film kapta, a Lincoln (12) című történelmi dráma Daniel Day-Lewis főszereplésével, akit pedig a legjobb drámai férfi szereplő kategóriában jelöltek a filmben nyújtott alakításáért. Az itthon január végén mozikba kerülő film a tizenhatodik amerikai elnök elnökségének utolsó hónapjaira fókuszál, mikor a nemzetet háború és a változás szele osztotta meg.
Végül pedig egy kis hallgatnivaló, méghozzá a legjobb betétdal kategóriában jelölt Skyfall című szám Adele előadásában: