2012. december 7-én az Uránia Filmszínházban kerül sor az idei Gyerekszem díjátadó gálára, melyet délelőtt különböző programok előznek meg, így workshop, konferencia, vetítések. A gála során kiderül, az előzsűri által beválasztott 74 alkotás közül melyik viheti majd haza a fődíjat, emellett azonban ismét számos másik díj is kiosztásra kerül.
A IV. Nemzetközi Gyerekszem Filmfesztiválon, December 7-én már reggel nyolckor, "első tanítási órában" indul a programl, melyen a részvételre még pályázhatnak iskolai osztályok. A korai kezdés azért fontos, mert a csaknem száz alkotás megtekintése tekintélyes időt vesz igénybe. Magyar, szlovák, horvát és orosz alkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődő diákok.
Az előzsűri 74 filmet választott a fesztivál versenyprogramjába, ebből 19 külföldi műhelyek munkája. A filmek megtekinthetők a Fesztivál honlapján a www.gyerekszemfilmfesztival.hu Az alkotások értékes díjakért versenyeznek, amelyeket idén Bollók Csaba, Kocsis Ágnes, Schwechtje Mihály, Patrovics Tamás és Martus Éva ítél oda, de az elmúlt évekhez hasonlóan a diákzsűri és a közönség is oszt ki díjakat.
A vetítések mellett a délelőtti programon szakmai konferencia és filmes szakmai konzultáció kerül megrendezésre az alkotókkal. A konferencia, amely 9:00 órakor kezdődik a filmalkotás gyermekvédelmi célú alkalmazási lehetőségeivel foglalkozik. 10:00 órától pedig az érdeklődők számára forgatókönyvírói workshopot tart Bollók Csaba, melyre az email címen még lehet regisztrálni.
A fesztiválon régi szokáshoz híven idén is bemutatkoznak a budapesti és vidéki gyermekotthonokban és iskolákban működő Gyerekszem filmszakkörök.
A díjak átadása 13:30-kor kezdődik, melynek műsorvezetője Till Attila és a fesztivál kommunikátora Réz Ági lesz. Több mint 30 alkotást díjaz idén is a zsűri, amely majdnem a versenyművek fele. A díjakat a felajánlók és a fesztiváligazgató Grosch Nándor adja át.
A Gyerekszem Művészeti Egyesület által tavaly alapított díj ebben az évben is a fesztiválon kerül átadásra. Mint ismeretes a Macskássy Katalin animációs rendezőről elnevezett díjat minden évben az a szakember kapja, aki alkotó-nevelő filmes projektet hoz létre gyerekekkel. A díjat, amely Ligeti Edina alkotása, a Bollók Csaba filmrendező, és Fecskó Edina pszichológusból álló kuratórium ebben az évben Bakó Máriának a Sonoton zenei könyvtár munkatársának ítélte oda, aki évek óta aláfestő zenékkel segíti a gyerekszem fesztivál és a filmes szakkörök munkáját.
A díjátadó után, 15.00-tól a MAKÁM zenekar játszik az emeleti kávézóban, majd a Csortos teremben minden film levetítésre kerül.
A rendezvény ingyenes, de a konferenciára és a vetítésekre előzetes helyfoglalás szükséges az Uránia jegypénztárában telefonon (06 1 486 34 00), vagy interneten http://www.urania-nf.hu. A forgatókönyvírói workshopra a jelentkezés regisztrációhoz kötött, melyet a címen lehet megtenni.
A közönség ebben az évben is díjazhatja az általa legjobbnak tartott alkotást. A közönségszavazásra a Facebook oldalon kerül sor, http://www.facebook.com/gyerekszemfilmfesztival, ahol üzenetben, vagy poszton is szavazhattok, lobbizhattok a kedvenceitek mellett, sőt akár egy szavazófilmet is készíthettek! A közönségszavazók közt könyvjutalmat sorsolnak ki a szervezők.