Ismét megrendezésre kerül a Gyerekszem Filmfesztivál, immáron negyedik alkalommal, melyre a szervezők október közepéig várják az ifjú alkotók filmjeit. A 2012. december 7-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezésre kerülő Filmfesztiválon a vetítések mellett filmes szakmai fórumok és szakmai konferencia színesítik a fesztivál programját.
A Gyerekszem Filmfesztivál 2007-ben került először megrendezésre. A programsorozat és verseny ötletét a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban 2003 óta működő filmkészítő szakkör adta, ahol a gyerekek megtanulják a film nyelvén, képekben megfogalmazni érzéseiket, gondolataikat, és az őket körülvevő világot.
A korábbi Gyerekszem Filmfesztiválokra összesen 500 alkotás érkezett, melyek közül 140 munkát díjazott is a szakmai és a diák-zsűri. Minden évben elismert filmes szakember irányítja a szakmai értékelést, így az első évben Enyedi Ildikó, 2007-ben Bollók Csaba, 2011-ben pedig Tóth Tamás volt a zsűri elnöke.
2012. december 7-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezésre kerülő IV. Gyerekszem Filmfesztiválon, a vetítések mellett filmes szakmai fórumok és szakmai konferencia színesítik a fesztivál programját. A fesztiválon bemutatkoznak a budapesti és vidéki gyermekotthonokban és iskolákban működő Gyerekszem filmszakkörök is. Ebben az évben a rendezvény arca és házigazdája Till Attila lesz.
A beküldött alkotások közül mindegyik vetítésre kerül, míg a mezőnyből elő-zsűri választja majd ki (Dr. Fecskó Edina, Schwechtje Mihály, Grosch Nándor) a versenybe kerülő legjobbakat. Ezeket háromtagú, filmes szakemberekből álló (Bollók Csaba, Kocsis Ágnes, Schwechtje Mihály) zsűri értékeli, és a megszokott módon diákzsűri is díjazza, valamint a közönségszavazatok alapján is kiosztanak szponzorok és felajánlók által biztosított értékes díjakat. A MOL-Új Európa Alapítvány egy digitális kamerát ajándékoz a legjobbnak ítélt film készítőjének.
A Gyerekszem Filmfesztiválra 4 és 19 év közötti gyerekek jelentkezhetnek rövidfilmmel, animációs filmmel, dokumentumfilmmel, illetve egyéb műfajokban is (zenés videoklip, kísérleti film, stb) maximum 15 perc terjedelemben.
A filmek beküldésének határideje: 2012. október 17.