Kína közelről címmel rendez július 3-4. között kortárs kínai filmeket bemutató filmfesztivált az Urániában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, melyet egyfajta hiánypótlónak is tekintenek. A kínai filmnapok célja ugyanis a többségünk számára még mindig elérhetetlen és jórészt ismeretlen világ bemutatása, melyet a filmek sajátos összetettséggel mutatnak be.
A filmnapok során nyolc alkotás kerül majd levetítésre, melyek az érdeklődők eredeti nyelven, angol felirattal és magyar szinkrontolmáccsal tekinthetnek meg, ingyenesen!
"Ma a kínai filmgyártás rendkívül sokszínű, egymás mellett élnek és versengenek a különböző nemzedékek, irányzatok, stúdiók és producerek. A filmek között szinte mindenféle alkotás megtalálható, a filléres amatőr filmektől a nagy költségvetésű történelmi tablókig, a csak külföldi fesztiválokon bemutatott művészfilmektől a tízmilliós nézettségű közönségsikerekig, a független filmektől az államilag támogatott szuperprodukciókig."
A bemutatásra kerülő filmek is ezt a sokszínűséget tükrözik, hiszen látható lesz filmdráma (Szárnyaló öregek otthona, Anya, A nagy mágus, A tangshani földrengés), romantikus komédia (A szerelem nem vak), animációs film (A majomkirály – Nagy felfordulás az égi palotában), vígjáték (Igen, akarom), és kalandfilm is (A hegy körül). A filmekről további információ itt található, míg a fesztivál honlapja ide kattintva érhető el.