Joseph Kosinski második játékfilmje az Oblivion, mely jövő áprilisban Feledés címmel kerül majd a magyar mozikba. A Tron: Örökség után a rendező ezúttal Arvid Nelsonnal közösen írt képregényét viszi vászonra, Tom Cruise főszereplésével. Az már az előzetesből kiderül, hogy látványos sci-fi várható, szupermodern technikával.
A történetben egy veteránt küldenek a földre, hogy megsemmisítse egy földönkívüli faj maradványait. Egy váratlan utazó érkezése után azonban megkérdőjelezi tudását a bolygóról, küldetéséről, valamint saját magáról is. Az előzetesből már látható, hogy ezen kívül még számos kérdés merül fel a főhősben, aki némi nosztalgiázás közben próbálja meg megoldani feladatát, ami azonban nem tűnik olyan egyszerűnek, mint ahogyan gondolta. Íme az első, angol nyelvű előzetes:
A film egyik jelmondata szerint "Earth is a memory worth fighting for.",( A föld olyan emlék, melyért megéri küzdeni.), ez a fajta érzelgősség pedig már az előzetesben is megmutatkozik, így csak remélni tudjuk, hogy a film nem megy el túlságosan ebbe az irányba.