Az első sikert követően A majmok bolygója–filmek hada lepte el a mozikat, később pedig néhány sorozat, rajzfilm és egészestés TV film erejéig az otthoni képernyőket. Nyilvánvalóan ennek a ténynek tudható be, hogy a széria sosem válhatott olyan kultikus franchise-á, mint a Star Trek vagy George LucasStar Wars-a: a Fox stúdió sokkal inkább a mennyiséget, mintsem a minőséget tekintette mérvadónak, így 1970-től évente (!) jelentkező, az eredeti zseniális záró csavarját meglovagoló új részek egyre lagymatagabb történettel igyekeztek jegyvásárlásra ösztönözni a nézőket.
A majmok bolygója II.-ben az elveszett űrhajósok nyomába felderítő csapatot küldenek, ám a becsapódást követően mindössze egyetlen túlélő marad Brent (James Franciscus) személyében. A férfi – mily meglepő! – ugyanazt az utat járja be, mint korábban Taylor: megismerkedik az emberekkel szimpatizáló házaspárral, majd ellátogat a Tiltott Zónába, ahol még élnek intelligens, de a robbanás következményében mutálódott emberek. Tudomására jut, hogy létezik még egy bomba, melynek esetleges felrobbanása az új apokalipszishez vezethet.
A jobb napokat látott J. Lee Thompson jegyezte A majmok bolygója III. - A menekülés megfordítva a cselekményt Cornelius (Roddy McDowall) és Zira (Kim Hunter) sorsát szövi tovább: ők Miloval (Sal Mineo) kiegészülve visszautaznak az időben – egészen napjaink Los Angelesébe, ahol éppúgy kísérleti nyulakként tekintenek rájuk, mint egykoron Taylorra és Brentre.
Utódjuk, Caesar (Roddy McDowall) történetét A majmok bolygója IV. - A hódításban ismerhetjük meg. Mivel egy különös betegség kiirtotta a kutyákat és macskákat, helyükre az emberszabásúak léptek. Caesar nem tűri tovább, hogy fajtájára pusztán rabszolgaként tekintenek, ezért felkelést szervez.
A cselekmény a kiindulóponthoz A majmok bolygója V. - A csatában kanyarodik vissza. Noha Caesar olyan világot álmodott meg, ahol majmok és emberek békésen élnek egymás mellett, a végső nagy ütközet mégis elkerülhetetlenné válik. A véres összecsapás kimenetele az első rész – vagy annak 2001-es újrafeldolgozása – ismeretében nem lehet kérdéses.
SzB
Az írás a Mozinet Magazin 2004. májusi számában jelent meg.