A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? elkészültéig már több műfajban alkotó, a stílusában a sematizmus nyomait őrző, majd azokat felszámoló, és nem sokkal később egy egészen új nyelvvel is jelentkező Makk Károly életművének mérlegén nem állnak önelemző, személyes-megvallott kitárulkozások. Világa rendkívül gazdag univerzum, amely akkor is kevéssé hordozta magán a szerző kézjegyét, amikor a saját hang következetes megtalálása és felmutatása követendő hullámmá lett.
Ebből fakadhat, hogy a hősök nem szócsövei, de a pálya nem is konkrét témák köré csoportosítható művek füzére. E világ változatosságát a később megjelenő művek is csak elmélyíteni tudják, s talán néhány egyértelműen felmerülő problémát, mindig fontosnak tűnő kérdést, megfigyelést lehet rögzíteni. – A pálya egészének áttekintésére itt nem vállalkozhatunk; csupán a korai filmekről szólunk.
Miközben Makk hősei felvállalják az elrendelt útirányokat, rendkívül természetesen követik saját vágyaikat, érzéseiket is – egyáltalán, az a tény meghatározó, hogy választott-tudatos sors szerinti útjuk, és nem ideológia által rájuk rótt feladatuk van. Akár értelmiségi, akár egyszerű munkás a hős, erre a saját létre reflektál, azt kézben tartani és értelmezni igyekszik. Ez mégsem jelenti azt, hogy Makk filmjei hidegen intellektuálisak. A legkönnyedebb, szinte a puszta szórakozást nyújtó művei mélyén is ott rejlik a hősök egész sorsa, és nem csak a pillanatnyi, az adott szituációban fontos jelenléte iránti figyelem; a kiharcolt boldogság ára, a derű alatt a maguk mögött tudott nehézségek súlya. A sorsra tartott igény a hősöket szomszédossá, hétköznapi alakokká formálja – legyen szó az irigyelt futballista-feleségről vagy akár Mátyás királyról. Miközben a nézőt elragadó történetekben megismerjük vívódásaikat, nézőpontjaikat, számos kortalan, a fennálló rendszerektől független kérdés felmerül. Makk nemcsak humorral töri meg a pálya elején még elvárt didaktikus felhangokat, de bátran él kritikus szemléletével is.
A derű alatt
Már az indulás a bátorság, a lelkes újítás szellemében telik. Hont Ferenc, az akkori művészetpolitika fontos alakjának kezdeményezésére Makk a filmkészítés gyakorlati ismereteit elmélyítő, az iskola adta képzés súlyával felérő lehetőséghez jutott. Még a diploma kézhezvétele előtt rendez, Balázs Bélával és Radványi Gézával konzultál, Máriássy Félixtől tanácsokat kér. Aztán Hont Ferencet félreállították, Balázs Béla elhunyt – az Úttörők című elveszett filmpróbálkozás kudarca a veszteségek és változások tükre. Ahogyan egy interjúban, még a hetvenes évek végén állította: „Lehetséges, hogy a mi nemzedéki szerepünk az újrakezdés igényének kielégítése volt.” Hiszen a háború után felszabadultak az elfojtott energiák, minden adott volt „a világ felforgatására”, válaszul az újonnan kialakult társadalmi közegre, vállalva egy újfajta beszédmód kialakítását.
Egy könnyű darab, egy hamvas szerelmes pár színpadporos kosztümös parádéja nyitja Makk ígéretes pályáját. Ez a film is bátor: bátran politikamentes. Az 1954-ben készült Liliomfi bájos-szórakoztató közönségfilm a kor későbbi nagy sztárjaival. A címszerepben a kellően visszafogottan komédiázó Darvas Iván kisebb szerepek után az első főszerepét játssza, és a színészethez elcsábított Krencsey Marianne is itt hódít először.
A 9-es kórterem (1955) egészen más hang a Liliomfi derűje után. Másfajta hangoltsága merészen provokatív, elsőként hívja fel a figyelmet egy társadalmi csoport visszáságaira, mégpedig a nagy tisztelettel körülvett orvosok nemtörődömségére, romlottságára. A fehérköpenyes osztállyal, a feljebbvalókkal, a hatalmasokkal szembeni támadás, ahogyan Makk többi művében, itt sem ok nélküli: egy konkrét szituációból építkezik. Tóth Gáspár (Molnár Tibor) gyomorbajjal küzd; a szikár, vézna, de határozott férfit lezáratlan munkahelyi gondok űzték a mogorva, uralkodó nővérek kezei és a gyáva betegek közé, ráadásul az orvosok rossz modorával is meg kell küzdenie. Egy jelentésből kiderül: már miniszterelnök lehetne, ha lépései nem sértették volna mások érdekeit. A férfi ismét magát sodorja veszélybe: elkéri a panaszkönyvet, hiszen a rossz modor Tóth és nyilván mások életét is veszélyeztetheti. Az övé lesz az első bejegyzés a könyvben: amikor fájdalmai miatt gyógyszerre lenne szüksége, az ügyeletes orvos a nővér hívására megüzeni, hogy nem ér rá. („Hogy ez sem tudott a Rókus előtt összeesni!” – kiált fel a pásztorórán andalgó ügyeletes, Málnási (Gábor Miklós)). Tóth írásba adott véleménye óriási felháborodást vált ki. A tekintetes professzorok számára sokáig úgy tűnik, hogy e „lump proletár” írta bejegyzés csupán „egy ingerlékeny beteg véleménye”, és amikor felmerül, hogy a betegsége esetleg súlyosabb, mint aminek – talán mégis előfordulhatott, hogy elsietve – diagnosztizálták, az új diagnózis felállítása sem Tóth érdekéről, hanem e tekintélyek villongásáról szól… A feszült, a kórházi hierarchia egy-egy lépcsőfokát történetszálakként követő szerkezet közege a kórház steril hűvössége. Sallangoktól mentes hősén a neorealista, a maguk igazáért elszántan küzdő alakok hatása érezhető.
A következő évben készült Mese a 12 találatról vígjáték, alakjai mégsem a megelőző évek szelídülő termelési filmjeinek vidám-daloló munkásai. Az eltérő korú és különböző társadalmi pozícióban álló négy elkeseredett ember azzal az ürüggyel fog össze, hogy családi és anyagi problémáikat a közösen kitöltött totószelvény, illetve a tizenkettes találatért járó pénz oldja meg. Mire kiderül, hogy a telitalálatért járó összeg meglehetősen csekély, hiszen ezen a héten rengeteg a telitalálatos szelvény, már mindenki túl sokat ígért. A történelemtanár (Darvas Iván) lakást és házasságot, a futballistafeleség cselédszámba vett húga (Psota Irén) önmagának a kitörés lehetőségét, a doktor úr (Somló István) a házassága megmentését, Károly (Peti Sándor), a pincér a gazdagsággal együtt járó bátorságot – azt remélik, hogy életbevágóan fontos megoldássá lép elő játék és az összefogás: a változás nagy lehetőségévé. A rugalmas cselekményszövés és a „kamera-narrátorral” való közvetlen párbeszéd az elbeszélést is játékossá, a korban szokatlanul dinamikussá teszi. Az újvígjáték mesterét azonban mégsem csak a nevettetés érdekli.
Az 1958-ban készült Ház a sziklák alatt az életmű fontos állomása. A fogságból hazatérő Kós Ferenc (Görbe János) a felesége halála után jóformán magára marad, de hamarosan új asszonyt (Bara Margit) hoz a házhoz. Kós kisfiát a férfi nővére, Tera az előző asszony halála óta egymaga nevelte. A Ferencért rajongva kötődő, púpos Tera alakja Psota Irén megformálásában egyszeri teremtmény, utánozhatatlanul egyedi, félelmetes és szánalmas monstrum. Makk a regényalapból vizuális bravúrt formál, a stílus itt sem öncélú, a pontos ívű történetben ráadásul árnyalt és élő alakok sorsát követjük nyomon.
Elveszett megszállottak
A Fűre lépni szabad (1958) a társbérletbe szorult, egymással szemben álló család kálváriája. Kéri elvtársat váratlanul felhívja a televízió, hogy egyenes adásban teljesítse a kiváló dolgozó, Kéri beosztottjának kérését. Kárász a sokszor ígérgetett lakást akarja, így Kéri hirtelen felajánlja, hogy amíg máshová nem tudnak menni, költözzenek be hozzá, az ő villájába. A Bacsó Péter és Szász Péter írta forgatókönyv nem ragad bele az alapszituációból talán kiszámíthatóan következő bonyodalmakba. A fiatalabb generáció figyelmére is számít: a két család gyermekei, Rómeója és Júliája közötti kisiklott szerelem és az újra egymásra találás mutat utat a zárt szituációból, és vezet el a további fordulatokhoz.
Az 1961-es Megszállottak közvetlenül előzi meg a magyar újhullámot. Dramaturgiája, optikája a sematizmus jellemző fogásait nélkülözi, de a forrongó, hirtelen felcsattanó párbeszédek kissé elnehezítik. A hidrológus a pesti bürokratákkal, a fenyegető feljebbvalókkal száll szembe, amikor vidékre kerülve enged a téeszelnök kérésének, és állami pénzen víz után kutat. Bebizonyítaná, hogy ott is víz folyik a föld alatt, ahol kietlen pusztának tűnik a táj. A kifejezés, a láttatás, az elbeszélés módja tárgyilagosan-realistán közöl, a Makk-filmekben megszokott mindent-tudó narrátorról lemondva kíséri a történet néhol bizonytalan feszültségét.
A Sarkadi-dráma adaptációja, az Elveszett paradicsom (1962) is jól sikerült film, bár inkább a kitűnő dráma erénye a végeredmény. Távol esik a Megszállottak lendületétől, leginkább Törőcsik Mari emeli meg a filmet a hisztérikusan kedves Mira szerepében.
A folytatás ismét egy vígjáték 1964-ben: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? És Mátyás királyunk valójában miért öltött álruhát, mi elől menekült, hogy inkognitóban rótta az ország várfalon kívüli területeit? A Mikszáth-regényből készült film királyhőse a nők körül legyeskedik, három szelistyei asszonynak teszi a szépet. A magyar reneszánsz legragyogóbb éveinek színpompás karikatúrája ma is kellemes szórakozást nyújt.
A valóság új arca
Az 1971-es Szerelem Makk életművében a várt-sürgetett legjelentősebb alkotás. Kitüntetett jelentősége nemcsak abban rejlik, hogy az elbeszélés, illetve e beszéd módjának megváltoztatása a valóság egy másféle felfogásához vezetett, hanem hogy ezzel a beszéddel egyszerre nyílt tér az aktuális társadalmi keretet érintő problémák és az univerzálisan emberi kérdések, állapotok exponálása felé. A Déry-novellákat a film nyelvére – meglepően virtuóz, de sohasem üres megoldásokkal, szinte kísérletszerűen – átíró Szerelem Huszárik Szindbádja mellett már egy új korszak nyitánya.
Ebből fakadhat, hogy a hősök nem szócsövei, de a pálya nem is konkrét témák köré csoportosítható művek füzére. E világ változatosságát a később megjelenő művek is csak elmélyíteni tudják, s talán néhány egyértelműen felmerülő problémát, mindig fontosnak tűnő kérdést, megfigyelést lehet rögzíteni. – A pálya egészének áttekintésére itt nem vállalkozhatunk; csupán a korai filmekről szólunk.
Már az indulás a bátorság, a lelkes újítás szellemében telik. Hont Ferenc, az akkori művészetpolitika fontos alakjának kezdeményezésére Makk a filmkészítés gyakorlati ismereteit elmélyítő, az iskola adta képzés súlyával felérő lehetőséghez jutott. Még a diploma kézhezvétele előtt rendez, Balázs Bélával és Radványi Gézával konzultál, Máriássy Félixtől tanácsokat kér. Aztán Hont Ferencet félreállították, Balázs Béla elhunyt – az Úttörők című elveszett filmpróbálkozás kudarca a veszteségek és változások tükre. Ahogyan egy interjúban, még a hetvenes évek végén állította: „Lehetséges, hogy a mi nemzedéki szerepünk az újrakezdés igényének kielégítése volt.” Hiszen a háború után felszabadultak az elfojtott energiák, minden adott volt „a világ felforgatására”, válaszul az újonnan kialakult társadalmi közegre, vállalva egy újfajta beszédmód kialakítását.
egy konkrét szituációból építkezik. Tóth Gáspár (Molnár Tibor) gyomorbajjal küzd; a szikár, vézna, de határozott férfit lezáratlan munkahelyi gondok űzték a mogorva, uralkodó nővérek kezei és a gyáva betegek közé, ráadásul az orvosok rossz modorával is meg kell küzdenie. Egy jelentésből kiderül: már miniszterelnök lehetne, ha lépései nem sértették volna mások érdekeit. A férfi ismét magát sodorja veszélybe: elkéri a panaszkönyvet, hiszen a rossz modor Tóth és nyilván mások életét is veszélyeztetheti. Az övé lesz az első bejegyzés a könyvben: amikor fájdalmai miatt gyógyszerre lenne szüksége, az ügyeletes orvos a nővér hívására megüzeni, hogy nem ér rá. („Hogy ez sem tudott a Rókus előtt összeesni!” – kiált fel a pásztorórán andalgó ügyeletes, Málnási (Gábor Miklós)). Tóth írásba adott véleménye óriási felháborodást vált ki. A tekintetes professzorok számára sokáig úgy tűnik, hogy e „lump proletár” írta bejegyzés csupán „egy ingerlékeny beteg véleménye”, és amikor felmerül, hogy a betegsége esetleg súlyosabb, mint aminek – talán mégis előfordulhatott, hogy elsietve – diagnosztizálták, az új diagnózis felállítása sem Tóth érdekéről, hanem e tekintélyek villongásáról szól… A feszült, a kórházi hierarchia egy-egy lépcsőfokát történetszálakként követő szerkezet közege a kórház steril hűvössége. Sallangoktól mentes hősén a neorealista, a maguk igazáért elszántan küzdő alakok hatása érezhető.
sokat ígért. A történelemtanár (Darvas Iván) lakást és házasságot, a futballistafeleség cselédszámba vett húga (Psota Irén) önmagának a kitörés lehetőségét, a doktor úr (Somló István) a házassága megmentését, Károly (Peti Sándor), a pincér a gazdagsággal együtt járó bátorságot – azt remélik, hogy életbevágóan fontos megoldássá lép elő játék és az összefogás: a változás nagy lehetőségévé. A rugalmas cselekményszövés és a „kamera-narrátorral” való közvetlen párbeszéd az elbeszélést is játékossá, a korban szokatlanul dinamikussá teszi. Az újvígjáték mesterét azonban mégsem csak a nevettetés érdekli.
A Fűre lépni szabad (1958) a társbérletbe szorult, egymással szemben álló család kálváriája. Kéri elvtársat váratlanul felhívja a televízió, hogy egyenes adásban teljesítse a kiváló dolgozó, Kéri beosztottjának kérését. Kárász a sokszor ígérgetett lakást akarja, így Kéri hirtelen felajánlja, hogy amíg máshová nem tudnak menni, költözzenek be hozzá, az ő villájába. A Bacsó Péter és Szász Péter írta forgatókönyv nem ragad bele az alapszituációból talán kiszámíthatóan következő bonyodalmakba. A fiatalabb generáció figyelmére is számít: a két család gyermekei, Rómeója és Júliája közötti kisiklott szerelem és az újra egymásra találás mutat utat a zárt szituációból, és vezet el a további fordulatokhoz.
A Sarkadi-dráma adaptációja, az Elveszett paradicsom (1962) is jól sikerült film, bár inkább a kitűnő dráma erénye a végeredmény. Távol esik a Megszállottak lendületétől, leginkább Törőcsik Mari emeli meg a filmet a hisztérikusan kedves Mira szerepében.
