A különféle horrorok már a kezdetek-kezdetén, a némafilmes korszakban előszeretetettel táplálkoztak a mindenki által jól ismert legendákból, vagy kezelték szabados módon a rendelkezésre álló irodalmi alapanyagot – így a mozivásznon több ízben is találkozhattunk farkasemberekkel, vámpírokkal, Mr. Hyde-al, vagy éppen Frankenstein teremtményével.
Ugyan ekkoriban is születtek máig jelentősnek számító darabok (gondoljunk csak Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es Nosferatujára), köszönhetően a Universal Pictures áldásos tevékenységének a virágkor a ’30-as, ’40-es évekre tehető. Miután 1931-ben a Lugosi Béla főszereplésével készített Drakula-feldolgozás hatalmas sikert aratott, a jó üzleti érzékkel megáldott stúdió egyre-másra állt elő a felhajtást meglovagoló újabb és újabb darabokkal. A rettegésre vágyó embersereg tódult a mozikba, az alacsony büdzsé pedig minimalizált a bukás lehetőségét. Lugosi mellett a műfaj elsőszámú sztárja a megtermett Boris Karloff lett (első „Frankensteines” feltűnése szintén az 1931-es esztendőre tehető), de a Láthatatlan embernek köszönhetően Claude Rains (1933), illetve a Farkasembert megformáló Lon Chaney Jr. (1941) is a rémfilmek legendás alakjává vált. Mikor a különféle szörnyetegek a számtalan folytatásnak köszönhetően önmagukban már kevésbé bizonyultak népszerűnek, a következő lépést ezek találkozása jelentette (pl. Frankenstein Meets the Wolf Man - 1943, House of Frankenstein - 1944, House of Dracula – 1945).
Később a hagyományokat jobbára Peter Cushing és Christopher Lee főszereplésével a Hammer stúdió örökítette tovább. Bár a Nagy-Britannia horrorgyárának idővel végérvényesen leáldozott, az általuk készített B-mozik kultusza napjainkban töretlen. A klasszikusokhoz való visszakanyarodás az elmúlt évtizedben még szembetűnőbbé vált: Coppola nem véletlenül újította fel Drakula történetet Murnau mozijának hetvenedik évfordulójára, vagy lett megannyi múltat idéző horror producere (pl. Frankenstein – 1994, Az Álmosvölgy legendája – 1999). A Universal régi sikereit felidézve először a Múmiát forgatta le ismét, és máris az ajtókon kopogtat a rekord költségvetésű Van Helsing, melyben a kalandvágyó professzornak (Hugh Jackman) „természetesen” Drakulával, a farkasemberrel és Frankenstein teremtményével kell hadakoznia.
SzB
Az írás a Mozinet Magazin 2004. májusi számában jelent meg.
Ugyan ekkoriban is születtek máig jelentősnek számító darabok (gondoljunk csak Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es Nosferatujára), köszönhetően a Universal Pictures áldásos tevékenységének a virágkor a ’30-as, ’40-es évekre tehető. Miután 1931-ben a Lugosi Béla főszereplésével készített Drakula-feldolgozás hatalmas sikert aratott, a jó üzleti érzékkel megáldott stúdió egyre-másra állt elő a felhajtást meglovagoló újabb és újabb darabokkal. A rettegésre vágyó embersereg tódult a mozikba, az alacsony büdzsé pedig minimalizált a bukás lehetőségét. Lugosi mellett a műfaj elsőszámú sztárja a megtermett Boris Karloff lett (első „Frankensteines” feltűnése szintén az 1931-es esztendőre tehető), de a Láthatatlan embernek köszönhetően Claude Rains (1933), illetve a Farkasembert megformáló Lon Chaney Jr. (1941) is a rémfilmek legendás alakjává vált. Mikor a különféle szörnyetegek a számtalan folytatásnak köszönhetően önmagukban már kevésbé bizonyultak népszerűnek, a következő lépést ezek találkozása jelentette (pl. Frankenstein Meets the Wolf Man - 1943, House of Frankenstein - 1944, House of Dracula – 1945).
