A nagy sikerű Spartacus: Vér és homok, illetve az előzménysorozat, a Spartacus: Az aréna istenei után itt a folytatás. A Liam McIntyre főszereplésével készült Spartacus: Bosszú az amerikai bemutató után alig három hónappal, április 17-én érkezik az HBO-ra. A tízrészes Spartacus: Bosszú az első évadhoz hasonlóan bővelkedik majd az erőszakos és erotikus jelenetekben.
A híres ókori római rabszolgafelkelést vezető gladiátor, Spartacus történetét minden korábbinál merészebben tálaló, az erőszak és a szex nyers ábrázolásától sem tartózkodó Spartacus: Vér és homok 2010 januárjában debütált Amerikában, és hamarosan az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért televíziós sorozat lett.
Az első szezon hatalmas vérfürdővel ért véget: Spartacus és társai brutális pusztítást végeztek a Batiatus-házban – talán túl is teljesítve a záróepizód címének (Kill Them All - Öld meg mind) ígéretét. Az új évad alig néhány héttel a mészárlás után kezdődik. A Batiatus-házból való véres menekülést követően Capuában hatalmas a felfordulás: a gladiátor-felkelés folytatódik, és félelemmel kezdi eltölteni a Római Köztársaság polgárait. Római csapata élén Capuába küldik Gaius Claudius Glabert, hogy megsemmisítse a felszabadított rabszolgák egyre növekvő számú seregét, melynek élén Spartacus áll. A tráknak döntenie kell: személyes bosszút áll Glaberen, aki feleségét rabszolgaságra ítélte, és így az elkerülhetetlen halálba küldte, vagy megakadályozza hadserege szétesését. A felkelők vezetője azonban hamarosan megérti, hogy élete többről szól, mint hogy bosszút álljon Sura haláláért – az ő küldetése az, hogy megszervezzen egy hadsereget, felszabadítsa a rabszolgákat, és megdöntse a Római Birodalmat.
A sorozat kreátora, Steven S. DeKnight és csapata az új szezonban sem változtatott a nyers tálalásmódon és a merész látványvilágon:„Tudatos döntés volt a részünkről, hogy minden egyes epizóddal a lehető legmesszebbre megyünk el, hogy pontosan olyan véres és érzéki lesz minden jelenet, amennyire annak kell lennie. Nem akartunk azon aggódni, hogy milyen reakciók érkeznek majd, hogy lesznek-e olyanok, akik szerint túlzásba estünk. A társammal, Rob Taperttel együtt az első pillanattól fogva úgy meséljük ezt a történetet, ahogy mi akarjuk.”
Miután Andy Whitfield alulmaradt a betegségével szemben, az alkotókat nehéz feladat elé állította az új Spartacus megtalálása. „Amikor megtudtuk, hogy Andy beteg, rengetegszer beszéltünk arról, hogy leállítjuk a produkciót – mondta el Steven S. DeKnight. – Végül megvártuk, hogy mit ígérnek az orvosok, és mivel a prognózisuk pozitív volt, úgy döntöttünk, hogy elkészítjük Az aréna isteneit, időt adva ezzel Andynek a felépülésre. Hamarosan gyógyultnak is nyilvánították, mi pedig befejeztük az előzménysorozatot, de ekkor a rákja kiújult, és úgy határozott, hogy lemond a szerepről. Nagy tisztelettel adózunk előtte, ugyanis ezzel mi komoly dilemmába kerültünk azt illetően, hogy folytassuk-e a Spartacust, ő viszont egyértelműen amellett állt ki, hogy csináljuk tovább, és áldását adta rá, hogy mást keressünk a helyére.”
Andy Whitfield helyét végül az ausztrál színész, Liam McIntyre (The Pacific - A hős alakulat, Rush - A hajsza, Neighbours) vette át. Az alkotók választása azért esett McIntyre-re, mert nem akarta elődjét utánozni, ugyanakkor mégis emlékeztetett rá. „Mindegyikünket az fogott meg benne, hogy nem Andyt másolta. Nem akart a klónja lenni, de közben ugyanaz az odaadás és őszinteség köszönt vissza belőle”– mondta el a Glabert alakító Craig Parker. Mindezzel együtt a stáb azt is fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a forgatókönyvet egyáltalán nem írták újra a történtek miatt. „Nem akartuk átformálni Spartacus karakterét – fogalmazott DeKnight. – Nem szabtuk rá Liamra, csak hagytuk, hogy hozzátegye azt, amit ő gondol.”
A sorozat magyar nyelvű előzetese ide kattintva látható.