Wes AndersonMoonrise Kingdom című filmje nyitja meg az idei, azaz 65. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált, mely május 16-27 között kerül megrendezésre. A zsűri elnöke idén Nanni Moretti olasz rendező, producer és forgatókönyvíró lesz, a versenyfilmek listája április 19-től lesz nyilvános, a fesztivál plakátja pedig Marilyn Monroe halálának ötvenedik évfordulójáról emlékezik majd meg.
A Moonrise Kingdom című drámában, mely 1965-ben játszódik, egy fiatal szerelmespár menekül el abból az Új-Angliai városból, ahol élnek, azonban egy helyi csapat elindul megkeresni őket. Szökésük felbolygatja a csöndes kisvárost, mely talán nem is olyan rossz dolog. A filmben többek között Edward Norton, Bruce Willis, Bill Murray, Frances McDormand, Tilda Swinton és Jason Schwartzman látható majd, a forgatókönyvet pedig a rendező Roman Coppola-val közösen írta.
Anderson első alkalommal szerepel filmjével a fesztiválon, korábban soha nem kapott meghívást, többek szerint pedig ezúttal arra is esélyes, hogy versenyben is szerepeljen az alkotása. A film májusban kerül mozikba Amerikában, az itthoni bemutatóról egyelőre nincs hír, azonban addig is íme az angol nyelvű előzetes: