A The Wrap értesülései szerint Gary Oldman rendezői szerepre készül: Flying Horse címmel dolgozná fel Eadweard Muybridge életét. A 19. században élt Muybridge tevékenysége úttörő szerepet játszott a mozgókép feltalálásában és a technológia továbbfejlesztésében: nevéhez fűződik a híres Békaugrás-tanulmány, ami már a mozgókép közvetlen elődjét jelentette. Ami kevésbé közismert, hogy Muybridge 1874-ben megölte azt a színikritikust, aki viszonyt folytatott a feleségével.
Leonardo DiCaprio nagyon szeret felfoghatatlanul gazdag aranyifjak bőrébe bújni. Jól példázza ezt az Aviátor és A nagy Gatsby után a The Wolf of Wall Street is, aminek most jött ki az első előzetese. Martin Scorsese új filmje (mely az ötödik, DiCaprióval közös munkája) a ’90-es évek egyik nagy port kavart tőzsdei csalását, Jordan Belfort ügyét dolgozza fel – ő az a fiatal bróker, aki nem egészen törvényesen tesz szert nagyon gyorsan nagyon sok pénzre.
Az előjátszásban már vetített Szemfényvesztők volt a legnézettebb film a hétvégén a magyar mozikban, ezzel maga mögé utasítva a Másnaposok 3.-at, a dobogóra még A Föld után fért fel. A premierek közül a Gyakornokok a negyedik helyen kezdett, nem a legerősebb nyitás. A Sötétségben - Star Trek a 10. helyre csúszott vissza, miközben a két hónapja műsoron lévő Vasember 3. még mindig a nyolcadik. Heti adatok.
Mától hét új filmet vetítenek a mozikban. Vince Vaughn és Owen Wilson úgy döntenek, a Google-nél próbálnak állást keresni, Jesse Eisenberg viszont bűvészkedés helyett inkább bankot rabolna. Az olasz rohamrendőrök élete nem könnyű, de a földrengést túlélni próbáló Osvárt Andreával talán ők sem cserélnének. Lesz még kanadai posztapokaliptikus thriller, spanyol szerelmesfilm és svéd romkom.
Ma nyílik meg a már nálunk is emlegetett kiállítás klasszikus és modern magyar képregényekből Párizsban, a Balassi Intézetben. A klasszikus szekcióban lesznek eredeti oldalak Korcsmáros Páltól, Sebők Imrétől és Zórád Ernőtől, a fiatalabb alkotók közül pedig olyan kiválóságok állítanak ki, mint Csordás Dániel, Pilcz Roland vagy az esemény plakátját is tervező Felvidéki Miklós.
Megérkezett A Hobbit – Smaug pusztasága első előzetese. A Váratlan utazás folytatásában színre lép A Gyűrűk Ura trilógiából jól ismert Legolas (Orlando Bloom) is, mondanunk sem kell, hogy Tolkien regényében ő nem szerepel. Az előzetes alapján folytatódik Gandalf és a Barna Radagast kalandja is, Tölgypajzsos Thorin pedig egész Középfölde vesztét okozhatja. Jön a sárkány is. Bónusz: a film plakátja!
A jelenleg is zajló E3 szórakoztatóelektronikai konferencián (ez a titulus egyre inkább egy afféle digitális Comic-Cont takar) jelentették be a Mad Maxből készülő videojátékot. Mel Gibson kultszériájából már készült egy Nintendo-feldolgozás 1990-ben, most pedig az Avalanche Studios tér vissza Max Rockatansky kalandjaihoz – talán a régóta rebesgetett negyedik rész előjeleként. Kattintás után előzetes.
Úgy tűnik, ma zenei napot tartunk, de foglalkoznunk kell a szólókarrierjét még csak most kezdő Jon Marco első dalával, pontosabban az ahhoz tartozó klippel. Ebben ugyanis felvonul a ’80-as évek minden híres hollywoodi filmje, a Vissza a jövőbe-től a Die Hardig, a Trontól az Indiana Jonesig. A főhős ezeken a filmeken keresztül üldözi szerelmét, Rhiannát: légdeszkán, biciklin, bányacsillén – át a ’80-as éveken. Filmrajongóknak kötelező!
Természetesen nem megyünk el szó nélkül Johnny Depp minapi ötvenedik születésnapja mellett. Pláne, hogy Depp több filmjében énekel és zenél, ahogy civilben is, így aztán mindenképp úgy éreztük, saját maga által előadott dalokkal és jelenetekkel kell köszöntenünk őt. Cry-Baby-től a Csokoládéig, Sweeney Toddtól az Út a vadonba zenéjéig: boldog születésnapot!
Vasárnap, 59 éves korában elhunyt Iain M. Banks író, a kortárs sci-fi irodalom megkerülhetetlen alakja. Banks áprilisban tudatta a nyilvánossággal, hogy daganatos beteg, ezután megkérte barátnője kezét, és európai nászútra mentek. Az orvosok szerint még egy évet élhetett volna, Banks azonban nem nagyon hitt ebben. Leghíresebb könyvei a Kultúra-ciklus darabjai (köztük A játékmester), de sokak szerint első könyve, A darázsgyár a legjobb.