Javában tart a 66. Cannes-i Filmfesztivál, ahol ugyan csak egyetlen magyar film, Nagy Dénes Lágy eső című rövidje szerepel hivatalos programban (a Rendezők Kéthete – Quinzaine des réalisatuers – szekcióban), de a filmvásáron több hazai alkotást is árulnak a külföldi forgalmazóknak. Cannes az új filmek bemutatkozási lehetősége mellett ugyanis a legjelentősebb filmvásár, ahol a nagy nemzetközi forgalmazó cégek értékesítik portékájukat az egyes országokon belüli forgalmazóknak – az pedig egyáltalán nem ritka, hogy félkész, vagy rosszabb esetben csupán stáblista vagy forgatókönyv alapján találnak gazdára a filmek.
Mától öt új filmet vetítenek a mozikban. A legnagyobb várakozás Michel Gondry Tajtékos napokját övezi, de Vin Dieselék is mennek egy sokadik kört a Halálos iramban legutóbbi felvonásában. Lesz még egy kanadai vígjáték és két animációs film is.
Nem elég magyarnak lenni - tehetség is kell! címmel mától hatnapos retrospektív filmsorozatot indít a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és az Örökmozgó. A vetítéseken olyan klasszikussá vált némafilmekkel találkozhat a közönség, amelyek készítésében magyar alkotók is kulcsszerepet játszottak, Németországtól Anglián át Hollywoodig.
A Lore május eleji bemutatója óta számos vitát generált az art mozik nézői között. A magyar közönség különösen érzékenynek bizonyult a témafelvetésre, ez adta az ötletet, hogy egy kerekasztal-beszélgetésen neves szakemberek elemezzék a művet, annak nemzetközi és hazai összefüggéseit: május 29-én este az Uránia Nemzeti Filmszínházban Enyedi Ildikó, György Péter, Ungváry Krisztián és Varga Balázs beszélget a filmről.
Magyarországon ma is égetően aktuális kérdés a 20. század történelmi traumáival való elszámolás problémája. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy sem Trianon, sem a II. világháború, de még ’56 megítélése és emlékezete sem egyértelmű. A múlt felvállalása, az emlékezetpolitika feladatai tekintetében közmondásosan a németek számítanak a legjobb példának. Kritika Rachel Seiffert kisregényéről.
Először jelent meg Magyarországon önálló Vasember-kötet. A szuperhős harmadik filmjének sikere bizonyítja, hogy itthon is egyre többen szeretik Tony Starkot – ebben bízik a Gyilkológép című kötet kiadója is. A képregény története lazán kapcsolódik a Vasember 3.-hoz, mivel a közvetlen előzményt jelentő Extremis-sztori szolgált Shane Black filmjének alapjául. Fülszöveg és borító kattintás után.
Az utóbbi két évtizedben ritkán látott európai közönségfilmekkel, elsőként olasz mozisikerekkel lép piacra júniustól egy magyar vállalkozás, amely eddig mozik üzemeltetésével foglalkozott. Júniusban az Úgy hívlak: Amore című romantikus film országos forgalmazásával mutatkozik be, júliusban a John Malkovich-csal forgatott Szibériai neveléssel érkezik a Cinenuovo Kft.