„If adventure has a name... it must be Indiana Jones.” (Ha a kalandnak van neve… akkor az biztosan Indiana Jones.) – csalogat az Indiana Jones és a végzet temploma szlogenje. A jelmondat ígéret, amely igazi márkát vezet be. A minőséget garantáló borostás állú, szúrós tekintetű, kalapos-bőrjakós fickó a születése óta a kaland mindenkinél avatottabb letéteményese. Igazi titkaihoz csak az őt megalkotó élők és az őt körülvevő holtak koponyáin keresztül átvágva juthatunk el, ha egyáltalán.

A filmtörténet egyik legsikerültebb brandje Indiana Jones. Indy a legendagyáros Steven Spielberg édesgyermeke, a Cápa, a Hook, a Jurassic Park menekültjeinek és az Amistad rebelliseinek unokatestvére. A boxoffice-cézár rendező, aki már a kezdet kezdetén a kaland természetének kiismerésére esküdött föl, a vakmerő archeológusról szóló szériával szentesítette és hosszú időre megkérdőjelezhetetlenné tette a klasszikus kaland- és kalandorfilm szabályait. Alkotó és zsáner között a viszony ez esetben intim, megdöbbentően bensőséges. Spielberg azok közé a szerzők közé tartozik, akik nemcsak jóban vannak a műfajokkal, de akik ezért bőséges jutalmat is söpörnek be. Felismeri, hogy a jóravaló polgár, aki maximális tisztelettel viseltetik a filmkészítés alaptörvényei iránt, ha elég ügyes, témáinak és a munkatársainak értő megválasztásával totális hatalmat szerezhet egyik ámulatból a másikba eső közönsége fölött. A hálás műfajok leghálásabbika, a kalandfilm a vállalkozó kedvű szerzőnek szinte végtelen játékteret, az izgalomra éhes nézőnek az átlényegülés, megadás és kikapcsolódás legélvezetesebb formáját biztosítja.

 

Fenegyerekek között

Spielberg stratégiája nem egyedi, bár sikereihez kevesen érnek fel. Mellette toporog az egész új hollywoodi generáció, a ’70-es években érkező, kiapadhatatlan energiájú, professzionális eszközökben gondolkodó, inkább ravasz, mint individualistán vakmerő fiatal amerikaiak nemzedéke. A nagyralátó aranyifjak George Lucasszal, Francis Ford Coppolával, Scorsesevel és De Palmával az élen mertek hatalmasat álmodni, majd töretlen lelkesedésükkel és munkabírásukkal megmentették az éppen súlyos válságban tipródó Álomgyárat. Ők már kellő munícióval érkeztek a szakmába, hiszen a kaliforniai filmipar első virágkorának eredményeit az anyatejjel együtt szívhatták magukba, az európai újhullámok trendjeit pedig a kamaszok intellektuális érdeklődésével sajátították el. A klasszikusokhoz való viszonyuk saját alkotói pályájuk alatt is gyermeki, ragaszkodó, tiszteletteljesen nosztalgikus maradt. A „mozifenegyerekeknek” nevezett generáció tagjai kétségtelenül igazi szerzők, akik a karakterüket elsősorban az egyénileg preferált, külön-külön tökélyre vitt műfajokban találják meg. De Palma a horror, Scorsese a bűnfilm, Spielberg a kalandfilm koronázatlan királya, védjegyük éppen az általuk vitt zsáner utánozhatatlan kezelése. A szerző szó esetükben az „irodalmi szerző” definíciójának közeli rokona, hiszen szerzőiségük elsősorban a történetmesélés mélységeiben és gazdagságában érhető tetten. A jó forgatókönyv működésének elveit alaposan (ki)ismerve szinte mindegyikük foglalkozik filmírással (pl. John Milius és Francis Ford Coppola: Apokalipszis most (1979), George Lucas: Csillagok háborúja (1977)), és a megfelelően komponált cselekménynek különleges jelentőséget tulajdonít. Az irodalmi struktúra biztos alapot, a tematikában engedélyezett végtelen fantázia állandó érdeklődést, a technikai lehetőségek (gyorsmontázs, változatos látószögek, kézikamera, bravúros kameramozgás az igazán látványos felvételekért) markáns hangvételűvé teszik alkotásaikat. A nézőbarát zsánerekből forgatott filmek már a kezdetektől nagy bevételt produkáltak, ami azonnal felhívta a figyelmet a fenegyerekek piaci értékére. Bár legtöbbjük lassan kivonta magát a hagyományos stúdiórendszer kötöttségei alól, és saját céggel szállt be a versenybe (Steven Spielberg – Dream Works SKG, George Lucas – Lucasfilm, Coppola – Zoetrope), a minőségi filmekhez szükséges mennyiségi dollár koncentrálásával akarva-akaratlanul megteremtették a szuperprodukciók máig tartó reneszánszát. Nemzedéki összetartozásuk a hasonló szemlélet mellett személyes viszonyaikban megfigyelhető. Új Hollywood üdvöskéi inkább partnerek, mint riválisok, és egymás alkotásaiban változatos funkciókat tölthetnek be. Bár az Indiana Jones-sorozat alapvetően Spielberg nevéhez fűződik, a film ötlete Spielberg és Lucas 1977-es nyaralásán, egy hawaii-i homokvár közös építgetése közben fogalmazódott meg.

 

A kaland természetrajza

A kaland természete a rá épülő műfajoknak olyan energiát kölcsönöz, amelynek ügyes felhasználása egyben a siker biztos záloga. Motívumával szinte minden filmben találkozunk, de csak néhány zsáner emeli kizárólagos témájává. A kaland nem más, mint találkozás az ismeretlennel. A kalandor nem a szó klasszikus értelmében vett hős. A kalandba nem véletlen folytán kényszerül, hanem szabad akaratából vág bele, így tettei sem az éppen szükséges hősiességnek, hanem mindenkori személyes bátorságának bizonyítékai. Kalandnak tekinthető bármi, ami a konvenciókon túli ismeretlen (és sokszor tiltott) területre vezet. Fogalma tehát relatív és erősen kultúrához kötött. Olyan korszakokban, amikor a nők nem járhattak egyedül az utcán, vagy nem dohányozhattak, ezeknek a szabályoknak a megszegése egyesek számára kalandértékkel bírt. Ma mást tekintünk kalandnak, mint száz évvel korábban, és Európában megint mást, mint Ázsiában. Király Jenő „kalandküszöb” terminusa az ezerarcú kaland relatív tulajdonságára hívja fel a figyelmet. Aki kalandot keres, az ismeretlent keresi. Amit talál, az területenként, korszakonként, kultúránként változó lehet. A különböző élmények egyesek számára érdektelenek, mások számára megrázóak. Ha egy film kalandorokról szól, csak akkor érinthet meg igazán széles közönséget, ha minél több ember számára megkérdőjelezhetetlenül kalandot jelentő témát választ. Egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik minden olyan dolog, amiről még nincs tapasztalásunk. A legegyértelműbben pedig az egyetlen olyan dolog, amiről az élők nem rendelkeznek empirikus ismeretekkel: maga a halál.

Mint láttuk, a hollywoodi fenegyerekek igazi egyénisége hangsúlyosan fejeződik ki választott történeteik szerkezetében. Steven Spielberg döntése, amely a halált és annak közelségét nagyszerű és szórakoztató kalandként fogja fel, kifejezetten zsigeri reakciókra épít. Indiana Jones (és a top-kalandorok) titka az, hogy a halált kockáztatják útjaik során, ezzel pedig a legelőkelőbb helyet követelik a maguk számára minden tiltott területre merészkedő szerencselovag, felfedező és csavargó között.

A Spielberg-filmek figurái a legtöbb esetben szembekerülnek a halállal és a kaland bizonyos formáival. A Párbaj (1971), a Sugarlandi hajtóvadászat (1974), a Cápa (1975), a Schindler listája (1993) vagy a Jurassic Park (1993) szereplői között klasszikus hősök és a halálközelbe önszántukból kerülő kalandorjelöltek egyaránt vannak. Az előbbiek az üldözöttek, az utóbbiak az eseményekbe erkölcsi (Schindler listája), intellektuális (Jurassic Park) vagy önérzeti (Cápa) okokból szabadon belépő, megmentői státuszra törő kalandorjelöltek.

Az igazi kalandor archetípusa mégis azokban a személyekben koncentrálódik legtisztábban, akik a kalandokban való részvételt létformaként, életük minden területét kitöltő egyedüli elfoglaltságként űzik. Indiana Jonest, aki a világ bármely pontján képes néhány pillanat leforgása alatt halálközeli élményekbe navigálni magát (és társait), a kaland állandó jelenlétével tünteti ki. A halállal megszokásból dacoló régész joggal hirdeti, hogy neve eggyé vált lételemének fogalmával, hiszen immár két évtizede ő maga a kaland legaktuálisabb (bár régi fényéből egyre vesztő) szimbóluma.

 

Társak a magányban:

Spielberg Indy-filmjei magukba sűrítik mindazt, ami a klasszikus kalandfilmek eszköztárának lehetséges kellékei és megoldásai közé tartozik. Előképei azok az egzotikus tájakon játszódó, fordulatos történetek, amelyek gyakran felfedezőkről, utazókról, kincsvadászokról, izgalmas életű történelmi alakokról szólnak. Ezek a darabok stilisztikailag szoros rokonságban állnak többek között az akciófilm, a katasztrófafilm, a western és a fantasy műfajaival. (A kaland fogalmának bizonyos tágabb értelmezése lehetővé teszi, hogy ez utóbbiakat egyenesen alcsoportoknak, a kaland-műfajkategória kisebb egységeinek tekintsük). Bár a kalandfilmeket eredetileg férfiközönségnek szánták (ezt bizonyítja a legtöbbször – néhány kivételtől eltekintve, pl. Lara Croft – férfi főhős és a hagyományosan sok akciójelenet), mára inkább a családi filmek kategóriájába sorolhatók. Korai mintái az ún. „swashbuckler”-tematikát feldolgozó filmek, amelyek valamilyen látványos történelmi korszakban (leggyakrabban a középkorban vagy XVIII-XIX. században) tevékenykedő igazságosztó hős cselekedeteinek és romantikus érzelmeinek állítanak emléket. Egyes királyok, nagyszívű kalózok, Zorro, Robin Hood és a három muskétás figurái a zsáner legtipikusabb, nagy múltra visszatekintő alakjai. Irodalmi előképeik Sir Walter Scott, Alexandre Dumas, Edmond Rostand és sok más elismert szerző regényeiben megtalálhatók. Népszerűségükre jellemző, hogy Douglas Fairbanks, Sr., a '20-as évek kardforgató sztárja szinte kizárólag ilyen szerepek megformálásával töltötte ki egész karrierjét. A moziforgalmazásba kerülő kalandfilmek jellemző darabjai az 1930-as és 1940-es évek szombat délelőtti sorozatfilmjei voltak, amelyek tipikus „cliffhanger” (függőben hagyott) befejeződésükkel hétről hétre visszacsalogatták a filmszínházak közönségét (pl. Nyoka and the Tigermen (1942), Zorro's Black Whip (1944)). A hasonló sorozatokat gyártó Republic Pictures filmjei nem kevés ihletet adtak a különböző történelmi korszakok között magabiztosan cikázó Indiana Jones megalkotásához, aki a náci elnyomókat és a hidegháború paranoiáját egyforma rezignációval, cinikus és fölényes félmosollyal teszi zsebre.

 

Szuper/naturális 

Indy határozottsága mintha azt sugallná, hogy a hős maga is tisztában van saját, műfajtól öröklött tulajdonságaival. A kalandfilm normális esetben nem lép túl a realitás határain, cselekménye nem tartalmaz fantasztikus elemeket. Hatását éppen azzal éri el, hogy a természeti törvényeket maximálisan betartva, a realitásérzéket mégis megzavarva működik. Indiana Jones halandó ember (a Kristálykoponya királyságában erre külön hangsúly kerül), de teremtője elképzelhetetlen mennyiségű szerencsével és ügyességgel ruházta fel. Az igazságos kalandfilm nemcsak a hős elé állított feladatot és a veszély nagyságát növeli meg irreális mértékben, de a kockázat arányában emeli irracionálissá az emberi teljesítmény, szerencse és szenvedély intenzitását is. Spielberg a tetralógiában ráérez arra a hajszálvékony sávra, amely a valószínű és valószínűtlen határán hazárdírozó kalandhőst ellenállhatatlanul vonzóvá teszi, hogy aztán egy drasztikus szerzői gesztussal az egész műfaj lényegének adjon atyai pofont. Az Indy-filmekben megtörténik az, ami a klasszikus kalandfilmben abszolút tabunak számít: a fantasztikum a csúcson hirtelen besétál a cselekménybe.

Az összeomló barlangokból menekülő, kígyóktól rettegő, portól fulladó harcos hihetetlennél hihetetlenebb veszélyeket túlélve éppen eljut kalandja tulajdonképpeni ürügyének közelébe, amikor céljáról kiderül, hogy túlvilági természete van. Az elveszett frigyláda fosztogatóiban és Az utolsó kereszteslovagban misztikus természetfölötti erők, A végzet templomában a Himalája hegyei között élő szekta és a fekete mágia, A kristálykoponya királyságában földönkívüli lények állnak az evilági megpróbáltatások utolsó állomása után. Bár a néző a cselekmény középpontjába helyezett tárgyak jellege miatt (Frigyláda, Szent Grál, Sankara-kő, kristálykoponya) már a film kezdetén gyanút foghat, a vallás ismert tulajdonságai sokáig bizonytalanságban tartják.

Spielberg filmjei végül arra tanítanak, hogy a kaland, vagyis a fizikai világ szélsőségei között megélt szituációk és a természetfölötti élmények között nincs is olyan nagy különbség. Ez a tétel minden korszakban és minden kultúrában rendkívül vonzó. Lehetőséget és jogot ad a választóvonalak közötti szabad átjárásra, sőt olykor ezeknek létezését is kétségbe vonja. A kristálykoponya királyságának nagyjelenetében megnyílik egy másik dimenzió kapuja, a cinikus Indiana Jones azonban rögtön közli: „Mi most nem arra akarunk menni”. Ezek a filmek a közönség figyelmét olyan, emberek(!) által megélt határhelyzetekre irányítják, amelyek különösségük miatt állandó érdeklődésre tarthatnak számot. Indiana Jones misztikus tapasztalásaihoz a Jurassic Parkban és az A. I. – Mesterséges értelemben (2001) megvalósuló tudományos fikció, valamint a Harmadik típusú találkozások (1977) és az E. T. – A földönkívüli (1982) UFO-észlelései egyaránt közel állnak. Amikor Spielberg fantasyt rendez, olyan témát választ, amelyben a fantázia és valóság közti átjárhatóság hangsúlyosan jelenik meg. A Hook (1991) főhőse, Peter Pan/Banning (Robin Williams) jól menő ügyvéd, aki határozott céllal, kizárólag bizonyos elrabolt gyermekek megmentésének ürügyén vállalkozik Sohaország határainak átlépésére.

 

Csontváz a szekrényből 

Míg kaland és akció többnyire szorosan együtt jár, kaland és fantasy mesteri összekapcsolása Steven Spielberg specialitása. Hogy különös történetei élvezhetőek maradjanak, olyan figurát kellett kitalálnia, akinek masszív személyisége mind a fizikai, mind az intellektuális terhelést jól bírja. Az 1930-as évek kaland- és akcióhőseiből összegyúrt alak egy jó kondícióban lévő tudós, becsületes tolvaj és nagyszívű marcona meglehetősen ambivalens karakterjegyeit hordozza. Bár a zsáner tipikus hősei nemcsak valószínűtlen teljesítményükkel, de bámulatosan komplex személyiséggel is dicsekedhetnek, az Indy-figura extrém túlzásainak elfogadtatása nagyban az őt játszó színész, Harrison Ford érdeme. A róla forgatott szériát Spielberg, Lucas és a Paramount közös megegyezése értelmében eredetileg ötrészesre tervezték. A filmek konfliktusa és fontosabb szereplői változatlanok, a kalandok során bejárt tér és idő változik. Az elmélyült szemlélődésből rövid úton kirángatott kutató egy-egy kultikus tárgy nyomába eredve idegen kultúrák és ellenséges evilági erők kihívásaival küzd meg. Az 1981 és 1989 között elkészült három epizód a '30-as évekbe helyezi történetét. A professzor az útjai során különböző kontinensek bennszülöttjeivel és a műkincsekre vadászó, elvetemült nácikkal találkozik. A húsz év múlva megfilmesített negyedik epizód cselekménye két évtizeddel későbbre, 1957-re datálódik. A hidegháborús Amerikában játszódó történet filmtörténeti előképét nem a '30-as, hanem az 1950-es évek B-filmjei jelentik. A korszakban nagy népszerűségnek örvendő alien-sztorik a Roswell-incidens kapcsán csúcsra járatott hisztérikus légkörben gyökereztek. A tömeges méreteket öltő ufóészlelések tanulságai a hiperérzékeny tömegkultúrában gyorsan és jól jövedelmező franchise-ként szűrődtek le. Fred M. Wilcox Tiltott bolygó (Forbidden Planet – 1956) című korabeli sci-fije stilisztikájában, akciójeleneteiben, olykor konkrét vizuális megoldásaiban is A kristálykoponya királyságának egyik jellegzetes mintája. Nem csak a közismert kultfilmek, de az ’50-es évek Amerikájáról készült, óvatos szociodrámák is sokat segítettek a hiteles ábrázolásmód kialakításában. Richard Brooks Tábladzsungel (Blackboard Jungle – 1955) című filmje New York-i iskolások és tanáraik nem éppen felhőtlen kapcsolatának mélyanalízise, amelyet Spielberg csapata hangulata miatt, és a „részben-tanár” Indy és a fiatal Henry (Shia Labeouf) kapcsolatának kidolgozásában közvetlenül is mintának tekintett.

Az Indy-sorozat első és utolsó darabja között eltelt hosszú idő különböző technikai problémákra hívja fel a figyelmet. A filmgyártás fejlődése az ezredfordulón korábban ismeretlen lehetőségeket kínál az alkotóknak. Spielberg szerzői döntése, hogy ezeket figyelmen kívül hagyva, az eredeti sikerfilmek hangulatához és korlátaihoz ragaszkodva készíti el a folytatást. Ha a bevált csapaton szükségszerűen változtatnia kell is, bevált módszereit megtartja. Kerüli az animációs trükköket, színészvezetésében a '80-as években divatos elvekhez igazodik, és új operatőrét, Janusz Kaminskit utasítja, hogy mindenben az első három filmet forgató Douglas Slocombe megoldásait utánozza. Indiana Jones figuráját szintén nem érheti bántódás. Bár kétségtelenül öregedett valamicskét az elmúlt időben, őszes haját és ráncait nyilvánvalóan „nem az évek, hanem a kilométerek” indokolják. Jellegzetes kelléktára vele együtt marad a régi. Ikonikus tárgyai bonyolult szimbólumok egyben. Intertextuális utalások más alapvető zsánerekre, közvetlenül kötődnek egyes történelmi korszakokhoz, és a nagy Indy-kaland értékes rekvizitumai. Közülük is a legjellegzetesebb a kalap, a (kicsit azért divatra igazított) bőrkabát és a csizma, amely szinte bármelyik westernből ismerős lehet. A régészprofesszor funkcionális ruhadarabjai egy igazi westernhős sziklaszilárd értékrendjét és karizmáját importálják az amerikai és ázsiai dzsungelekbe. Az ostor már-már szemtelen egyértelműséggel idézi meg az igazságosztó Zorro emlékét. Szakadt táskája eredetileg brit gázmaszkok számára készült, fegyverei pedig többnyire még az első világháború idejéből valók (ami már a '30-as években játszódó történet vonatkozásában is erős anakronizmusnak számított).

Nemcsak ruhásszekrénye, de segítőtársai is viszonylag stabilan állnak a kalandor rendelkezésére. A sármos Dr. Jones életében az apa-fiú vonal különösen nagy szerepet játszik (ez egyébként Spielberg többi filmjében is kiemelt jelentőséget kap - lásd pl. a Jurassic Park krónikus gyermekkomplexusban szenvedő paleontológusát), de körülötte van a hisztis-vagány női princípium, a legendás Marion Ravenwood (Karen Allen) is. A tinédzser Henry megjelenítése Spielberg különösen kedvelt gesztusai közül való. A gyerekek főszereplésével vagy gyerekek szemszögéből elmesélt történetek (E.T. – A földönkívüli, Jurassic Park, Schindler listája stb.) nemcsak piaci szempontból, de a sajátosan naiv nézőpont glamúros stilisztikája miatt is sikeresek lehetnek. A kalandfilm világképét tökéletesen befogadó és reprezentáló fiatal bevonása ez esetben is kifejezetten a műfaji szerkezetet erősíti. A Spielberg-univerzum igazi pikantériáját rendszeresen egy-egy jellegzetes átmeneti lény teremti meg, aki szakmailag és intellektuálisan a főhős partnere,  morálisan azonban a sötét oldalon áll. A korábbi Indiana Jones-filmekben bizonyos francia és német tudósok, A kristálykoponya királyságában a kapzsi és áruló George „Mac” McHale (Ray Winstone) tölti be ezt a szerepet. Az ő figurája tulajdonképpen nem a kalandséma feltétlenül szükséges része, azonban különleges szerzői jegyként fűszerezi a cselekményt.

A kalandfilm műfaja alapvetően vonzódik a romantikához. A klasszikus darabokban az aktív férfi mellett jelen van a megmentésre váró passzív nő, akinek érdekében az előbbi az altruista hajlamait kiélheti. A Spielberg-filmek Marionja kissé eltér ettől a koncepciótól, hiszen olykor és főleg verbálisan maga is Indy riválisa lesz. Képes megidézni a '40-es évek belevaló kalandornőit, de ha teheti (már csak partnere bosszantására is) inkább csintalan kislány marad. A nő alakja, kettejük szerelmi civódása elsősorban a kiapadhatatlan humor forrása, amely az extrém környezetbe helyezett, teátrális románcokat szatirikus éllel kezeli (Michael Douglas és Kathleen Turner hasonló kapcsolatának ábrázolása vitte sikerre Robert Zemeckis kalandfilmjét – A smaragd románca (1984) – majd annak folytatását is (A Nílus gyöngye – 1985). Indiana Jones, mint láttuk, kalandor. A kaland az ismeretlen vidékek bejárása, ilyen értelemben pedig mi jelenthetne nagyobb kalandot a szerelemnél? A vállalkozó kedvű felfedező ezen a területen mégis megrettenni látszik. A megállapodással lemondana az újabb ismeretlen csábításáról, így lényének mozgatóerejét veszítené el. Az Indy-széria főhőse ambivalens figura. Ultrapotens nagyfiú, aki a szíve hölgye iránt maximum egy óvodás gesztusait képes megkockáztatni. Indy és Marion inkább pajtások a játszótéri homokozóban, mint felelős döntéseket hozó felnőttek. Bár egyiküknek aktívnak, másikuknak passzívnak kellene lennie, kifelé mindketten aktívak, duójukon belül pedig - maguk és közönségük szórakoztatására - folyamatosan cserélgetik a szerepeket. A kristálykoponya királyságának záróakkordja, amelyben hosszú évek múltán végül az oltár előtt találkoznak, a legenda egyik szálát kifejezetten dráma- és fájdalommentesen varrja el. A mindent túlélő professzornak különös érzéke van arra, hogy a nagy váltásokra alkalmas pillanatokat felismerje. A drasztikus döntések nála egzisztenciális kérdést jelentenek, és megteremtik a túléléshez szükséges feltételeket. A Marionnal való házasság az egyik leglátványosabb, de nem az egyetlen ilyen momentum Indiana Jones történetében.

 

Tudósok előnyben 

A kalandor jellemének sajátos vonása, hogy egymásnak ellentmondó elveket is képes harmonikus egységbe hozni. Indiana Jones tiszteletreméltó régészprofesszor, aki olykor mennyei császárok hamvaival csencsel (A végzet temploma), olykor múzeumok javára jótékonykodik. Tanítványainak arról papol, hogy az archeológus munkája hetven százalékban a könyvtárban zajlik, de ha kilép az osztályterem ajtaján, nem az olvasóterembe, hanem dzsungelekbe és sivatagokba távozik. A régészetet mint csapatmunkát hírből sem ismeri, inkább magányos sírrablóként rója az utakat. A történelemhez és szakmájához való viszonya alig-alig van kapcsolatban a valódi kollégák munkájával, alakjának mégis számos előképe és rokona van. Doc Savage, az 1930-as évek multifunkcionális képregényhőse már első megjelenése alkalmával a közép-amerikai maják földjére kalauzolta el olvasóit. Howard Carter csodálatos egyiptomi felfedezései, és stábjának rejtélyes halála múmiás történek egész sorát indította útjára (pl. Karl Freund: A múmia – 1932). A XIX–XX. század sok izgalmas életű személyisége került – a kor divatjának megfelelően – valamilyen kapcsolatba a régészettel (pl. Az angol beteg mintáját adó Almásy László), még akkor is, ha őket inkább kalandornak, mint archeológusnak kell tekintenünk.

A tudományos módszertant barbarizáló Indiana Jonesnak mégis van mentsége a kultúrjavak megmentése érdekében végrehajtott, kétes értékű cselekedetekre. Olyan képességnek van birtokában, amely mindenkinél életképesebbé, mindenkinél tartósabbá teszi. Szociológiai értelemben az az ember indul legnagyobb eséllyel a túlélésért, aki a legtöbb kulturális kód elsajátítására és alkalmazására képes. Indy a világ bármely pontján, bármilyen társadalmi státuszban álló személyekkel könnyen megérteti magát. Ha olyan nyelvvel találkozik, amit előtte 3000 éve nem beszélt senki, csak egy pillanatra torpan meg, hiszen miután „kicsit átrágta a maját”, már biztosan nem okoz gondot neki. A kalandor fergeteges tempóban kódol és dekódol, hiszen többnyire az „üzenetek” megfejtésén és az „utasítások” végrehajtásán múlik az élete. Nem egyiptológus, nem sinológus, nem középkor-kutató, mégis minden területen egyforma magabiztossággal tájékozódik. Érti és alkalmazza a törzsi gesztusokat (legyen szó bármilyen földrészről is), és a legbonyolultabb szimbolika megfejtése sem ejtheti zavarba. Indiana Jones megragadt a folyamatos kultúrkaland állapotában, de ebben az állapotban utánozhatatlan eleganciával mozog. A legéletrevalóbb kalandhős igazi természete a kultúrközi kommunikáció mesteri fokra fejlesztésében bontakozik ki.

 

A világ, és aki mögötte van

A kalandfilm olyan műfaj, amely egzotikus tájakra, idegen környezetbe kalauzolja el nézőit. Indiana Jones, az amerikai tudós olyan utazásokra indul, amelyek elsősorban az amerikai közönség számára jelentenek egzotikumot. A Távol-Kelet, közép- és dél-amerikai kultúrák, Afrika és Európa egyaránt szerepelnek céljai között. Spielberg egyik jellemző gesztusa az, hogy a hősök utazásait a térképen időről időre meghúzott markáns vonalak segítségével szemléletesen magyarázza és bizonyítja.

Indy a westernhős, akinek számára kalandot jelent minden, ami Észak-Amerikán és az Egyesült Államok területén túl van. Igazi patrióta ő, aki a legkülönbözőbb természetes és természetfeletti világokban vizitálhat, mégis mindig visszatér a kiindulási pontra. Az általa meglátogatott országok számával csak az angol nemzeti büszkeség, James Bond teljesítménye vetekedhet. Kettejük között azonban alapvető szemléletbeli különbség fedezhető fel. Bond a gyarmatosító hideg nyugalmával tekint a kaland színhelyére, és ott nem ritkán közvetlen, de nem túl megerőltető civilizátori feladatot vállal. Indiana Jones természetesen kezeli a kaland gyorsan változó díszleteit, olykor egyenesen az az érzésünk, hogy meg sem látja azt. Bond öntudatos, Indiana Jones egoista. Olyan egoista világpolgár, aki bámulatos ügyességgel használja, de soha nem csodálja az útja során érintett tereket. Nem érzi feladatának a hódítást és direkt gyarmatosítást, hiszen amit talál, az már eleve a birtokában van. Kulturális kódokkal, szükségletekkel és értékekkel szabadon és magától értetődő módon játszik, de a legkevésbé sem érdekli, hogy mit hagy maga után.

Indiana Jones szeretetreméltó figurája és mindent elsöprő sikere mögött az amerikai önértékelés bonyolult axiómái rejtőznek. Spielberg stratégiájának lényege az, hogy a társadalmat aktuálisan mozgató legelemibb erőkhöz nyúl, majd filmjeit az azokból gyúrt formák beépítésével viszi sikerre. A kalandfilm formai követelményeinek tökéletesen megfelelő Indiana Jones-tetralógia nemcsak a kedves műfaj újraélesztése, de egy közösség értékrendjének leképezője is, amely hatékonyan bizonyítja a régi mondást: ha a világot akarod megismerni, maradj otthon; ha magadat akarod megismerni, utazz el.

Barkóczi Janka

Az írás a Mozinet Magazin 2009. januári számában jelent meg.