Az 1950-es évek leginkább az unalmas sematizmus nyomasztó időszakaként vonult be a magyar filmtörténetbe. A mozivásznat ellepték a nehéz fizikai munkában megizmosodott boldog férfiak és kicsattanóan egészséges asszonyaik figurái, akik leginkább szocialista munkaversenyekben és gonosz szabotázsakciók meghiúsításában bizonyították életképességüket. Bár a központi vezetés minden forgatókönyvet szigorú ideológiai ellenőrzésnek vetett alá, egy-egy tehetséges alkotó mégis megtalálta az egérutat, amelyen át képes volt kitörni az egyhangú dömping kényszeréből. Az egyik ilyen például Fábri Zoltán, aki 1955-56 fordulóján különös érzékenységgel készítette el Körhinta című filmjét, izgalmas lenyomataként egy húsbavágó történelmi pillanatnak.

A paraszti közegben előadott Rómeó és Júlia történet Sarkadi Imre Leányvásár című novellájának adaptációja. Az eredeti munka a korszellemnek megfelelően erősen propagandisztikus felhangokkal bírt, amelyből a mozgóképes feldolgozás során a szikár politikai eszméket fellazítva inkább az érzelmi-erkölcsi tanulságot emelték át. A rendező és Nádasy László dramaturg a filmgyár leányfalusi alkotóházában vágott bele az ötlet írásos kifejlesztésébe, és az egyes részleteket mind a technika, mind a cenzúra kockázatainak szempontjából aprólékosan megvitatták. A hatóságok később mégis bőven találtak kivetnivalót a hozzájuk jóváhagyásra benyújtott anyagon, amelyből elsősorban a termelés kérdéskörének felelős ábrázolását és a rossz (azaz nem a központilag kényszerített) úton járó karakterek egyértelmű elítélését hiányolták. A tiltakozás egészen odáig fajult, hogy az ellenzők a tervet végül közvetlenül a hőn szeretett vezér, Rákosi Mátyás előtt is megtámadták. Rákosi a jelek szerint nem érezte magát kompetensnek a kérdésben, mert diplomatikusan arra kérte az érdekelteket, hogy szívleljék meg egymás érveit, majd továbbállt. A legfelsőbb hatalom eme kétértelmű reakciója nyomán a felelős szervek végül kiadták az engedélyt a forgatás megkezdésére, így pedig megszülethetett az a film, amely nem sokkal később mind otthon, mind nemzetközi porondon, mind a hivatalos kultúrvezetés, mind a hétköznapi közönség előtt hatalmas sikert aratott.

Annak ellenére, hogy a Körhinta cselekményében a feszültséget mindenek előtt a szerelmi szál hordozza, a magánjellegű konfliktusokról mégis rendre kiderül, hogy az aktuális gazdasági-politikai helyzet és a hagyományos társadalmi berendezkedés között fennálló ellentétben gyökereznek. A történet indításaként Pataki István (Barsi Béla) a lelkiismeretes és dolgos gazda bejelenti, hogy kilép a szövetkezetből és Farkas Sándor (Szirtes Ádám) egyéni gazdával társulva, a közösségtől eztán elkülönülve próbálnak meg boldogulni. A felek a földek egyesítését a régi szokások szerint friggyel pecsételnék meg, de csakhamar kiderül, hogy Farkasék eladó sorban levő kislányának (Törőcsik Mari) és a téesz egyik lánglelkű ifjoncának (Soós Imre) egészen más tervei vannak. A film premierjét 1956 februárjában tartották, és noha a történet első pillantásra kortárs mesének tűnik, a főcím utáni inzert „1953 őszét” időpontként megjelölő hatalmas betűi egészen konkrétan segítik a tájékozódást.

A választás korántsem lehet véletlen, hiszen a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagságának kérdése mind a fikció által megjelölt pillanatban, mind a vetítés idején különösen aktuális volt Magyarországon. Míg ugyanis 1953 ősze éppen a sztálinista túlkapások kiigazításának és Nagy Imre első miniszterelnökségének kora, a film készítésének és bemutatásának hónapjai már az erőteljes resztalinizáció jegyében teltek. Sztálin 1953 márciusi halálát követően nem sokkal választásokat írtak ki az országban, amelynek eredményeként a Népfront listák 98%-os támogatottságot kaptak, megerősítve ezzel Rákosi és a Magyar Dolgozók pártjának pozícióit. Történt azonban, hogy a hírrel büszkén Moszkvába szaladó pártfőnök nem dicséretet, hanem fejmosást kapott a szovjet vezetőktől, akik az elmúlt évek rossz kormányzásának katasztrofális következményeit egészen tisztán látták. A váratlan dorgálás első körben hatástalan maradt, másodszor azonban sikerült elérni, hogy Rákosit a kormányfői székben Nagy Imre váltsa, míg az előbbi megtartotta pártvezetői funkcióját. Az új miniszterelnök első körben megindította a közelmúlt döntéseinek felülvizsgálatát, amelynek betetőzéseként a Központi Vezetőség belső használatra még határozatot is kiadott az elkövetett hibákról. „A túlzottan gyors ütemű iparosítás, s mindenekelőtt a nehézipar és honvédelmi ipar túlzottan gyors fejlesztése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztésének elhanyagolása és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek s az állami gazdaságok fejlesztésének túlzott üteme a lakosság szükségletei kielégítésének elhanyagolásához vezetett.” – írja a dokumentum szövege 1953. június 27-28-án. 1953. július 4-én Nagy Imre programbeszéde már az új szakasz megindulását jelenti be, amelynek szellemében azonnal konkrét lépéseket is tettek: az értelmetlen nagyberuházások helyett nagyobb hangsúlyt kapott a fogyasztási cikkek gyártása, enyhítették az adózási szabályokat, emelkedtek a bérek, felszámolták az internáló- és kényszermunkatáborokat, nagyobb szabadságot kaptak a piaci szereplők, a gazdálkodási év végén engedélyezték a szövetkezetekből való kilépést. 1953 ősze tehát reményekkel teli időszak volt, amikor a választás lehetősége egy rövid átmeneti periódusra valóban megadatott a Patakihoz hasonló józan gondolkodású gazdáknak.

Az ígéretes folyamat azonban hamar elakadt, mert a Szovjetunióban váratlanul ismét megfordult a politikai széljárás. Nagy Imre hirtelen kegyvesztetté vált, és Nyikita Szergejevics Hruscsov határozott utasításainak megfelelően, immár ismét Rákosi felügyelete mellett, megkezdődött az erőltetett visszarendeződés. Ennek egyik sarkalatos pontjaként a korábban önállósodni vágyó gazdákat igyekeztek gyorsan visszaterelni a téeszekbe, a fejükből pedig minden lehetséges módon kiűzni a renitens gondolatok árnyát. Nem csoda hát, ha a Körhinta szofisztikált cselekménye nem nyerte meg feltétlenül a hatóságok tetszését, hiszen nagyon is tudatosan villantja fel ennek az alapvető problémának több különböző dimenzióját. A főszereplő Mari az egyik jelenetben például a maga egyszerű és keresetlen módján így fogalmazza meg a feloldhatatlan ellentét lényegét: „Úgy bizony Máté, maguk odabenn, mi idekinn. Nem tudunk mi már egymásnak okosat mondani.”

A második rész megjelenése: 2012. március 19.
A feladatok együttes beküldési határideje: 2012. április 2.
Határidőn túl beérkezett megoldásokat nem fogadunk el!

A megoldásokat a email címre várjuk!

Feladat:

Nézd meg a Körhinta (1956) című filmet!

1)   Hogyan ábrázolja a film a téeszesítés problémáját? Gyűjts érveket a kérdésben pro és kontra!

2)   Nevezz meg öt olyan filmet a korszakból (évszámmal, a rendező nevével, rövid tartalommal együtt), amely a diktatúra ideológiájának megfelelő sematizmussal ábrázolja témáját!

Ajánlott irodalom:

Marx József: Fábri Zoltán. Budapest, 2004.
Hirsch Tibor: Körhinta (filmelemzés)
Vajdovich Györgyi: A magyar film az 1950-es években.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2010.
Gyarmati György: Demokráciából a diktatúrába. 1945-1956. Budapest, 2010.